Tele van hibával és jogilag is érvénytelen a NAV bemutatkozása a gépjárműadóval kapcsolatban. A tulajdonosok sokszor értetlenül és felháborodva nézik a postázott határozatokat. Mást tenni nem nagyon tudunk, legfeljebb felülvizsgálatot kérhetünk, ha tévesen számolták ki a fizetendő adókat. Mert sok a tévedés is, sokaknál nem számolták el a kedvezményeket.
Február végén postázta a NAV a 2021-es gépjárműadóról szóló határozatokat. Most először történt ilyen, idén vették át a feladatot és a pénz beszedését az önkormányzatoktól. Egyelőre azt mondhatjuk, hogy a régi rendszer jobban működött, a NAV egyáltalán nem jól vizsgázott az első feladattal.
A gépjárműadót korábban a helyi önkormányzatok adóirodái számolták ki és küldték ki a fizetendő összegekről szóló értesítéseket. Februárban érkezett a határozat és a csekkek, majd szeptemberben, a második részlet esedékessége előtt újra kiküldtek egy csekket. A fizetendő összeg mindig pontosan az éves díj fele volt márciusban és szeptemberben is. Ez így is marad, annyi különbséggel, hogy az első részletet most nem március, hanem április 15-ig kell befizetni. Változik viszont a számlaszám, így ügyeljünk arra, hogy ne rutinból utaljunk a korábbi évek számlái alapján, hanem az új, a határozatban szereplő NAV-os számlára küldjük a pénzt (410-es adónem, 10032000-01079160 számú NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számla. Átutalásnál a közleménybe elsőként az adószámot kell beírni, aztán a rendszámot). A szeptemberi részletről nem fognak külön értesítést küldeni, nekünk kell figyelni a határidőre.
A kerekítés miatt nem ugyanaz az adó a határozatban és a csekken
Idén a NAV-tól kapott határozatok a legtöbb ügyfélnél a fizetendő összegekkel okoztak nem kis felháborodást. A határozatban mindenütt a pontos összegek szerepelnek, a csekkeken viszont már ezresre kerekítve tüntették fel a fizetnivalót. A 17.590 forintos éves kötelezettségből így lett két 9 ezer forintos csekk, azaz összesen 18 ezer forintnyi befizetendő adó. Tény, hogy a kerekítés lefelé is működik, a 17.490 forintos kötelezettség kétszer 8.500 forintot jelent az autótulajdonosnak. Emiatt persze senki sem reklamál, ezért tűnhet úgy, hogy minden csekket felfelé kerekít az adóhivatal. Meg kell tehát szoknunk, hogy a gépjárműadót mostantól ezresre kerekítve fizetjük. Állítólag ez egy hiba, amit idővel majd korrigálni fognak. A Pénzügyminisztérium nem vette figyelembe, hogy a NAV kerekíti az adókat, s a gépjárműadót elfelejtették rendeletben a kivételek közé tenni. Így született ez a megoldás, hogy más összeg van a határozatokban, mint a csekkeken.
Az adó megállapításában is lehet hiba
Nagyobb baj, hogy a NAV több esetben is elszámolta magát. Nem vettek figyelembe kedvezményeket, amik jelentős összeggel csökkentették volna a tulajdonosok adóját.
A meglévő mentességeket nem kellett külön bejelenteni, azokat az önkormányzatok adatszolgáltatása alapján a NAV hivatalból vette figyelembe. Ebben lehettek hibák.
A gépjárműadó a teherautók, vontatók, buszok számára minden megkezdett 100 kg után 1.380 forint, kivéve, ha a járművet légrugóval, vagy azzal egyenértékű rugózási rendszerrel szerelték fel. Ebben az esetben az adó csak 850 Ft/100 kg. Információink szerint ezt a kedvezményt nem vették sok esetben figyelembe.
Ha a tulajdonosnak kifogása van a NAV által hozott határozattal szemben, akkor 15 napon belül fellebbezést nyújthat be a NAV Fellebbviteli Igazgatóságához (benyújtani azonban a megyei adóigazgatási osztályhoz kell). A fellebbezésért illetéket kell fizetni, és be kell nyújtani azokat a dokumentumokat, amik a kedvezményre jogosultságot igazolják (például a forgalmiban szereplő „útkímélő tengely“ bejegyzéssel).
Ha már kicsúszott a 15 napos fellebbezési határidőből, akkor adatbejelentő lapon tudja módosíttatni az adót. Ehhez az adóbevallásokhoz hasonlóan elektronikusan kell benyújtani a GJADO nevű nyomtatványt. Ezt kell kitölteni adókedvezmény vagy mentesség kérelmezésekor és annak megszűnéséről is.
Már maga a levél sem stimmel
Jogilag egyébként érvénytelen határozatokat küldött ki a NAV valamennyi autótulajdonosnak. A kiküldött határozatok mindegyike jól láthatóan egy elektronikus dokumentum, ott szerepel a lap tetején az elektronikus aláírás hitelesítő bélyegzője. Csakhogy egy elektronikus dokumentum kizárólag elektronikus formában számít hitelesnek – mint ahogyan azt a NAV el is várja mindenkitől, aki elektronikus számlát állít ki az országban. Amit kaptunk, az egy papírra nyomtatott másolati példány, ami jogilag semmire sem kötelezhet. Az ilyen kézbesítés hivatalosan érvénytelen. A NAV egy olyan levélen írt elő adófizetési kötelezettséget valamennyi járműtulajdonosnak, amit saját maga nem fogadna el, ha bármelyik adózó ilyen dokumentumot mutatna be egy vizsgálat során.
Mások postázási hibákra panaszkodtak. A beszámolók szerint az is tömegesen fordult elő, hogy magánszemélyek számára kiállított határozatokat könyvelőknek postáztak. Ráadásul papíron, ami eleve szabálytalan (a könyvelő a vállalkozás miatt kapott meghatalmazást, ott pedig kötelező az elektronikus ügyintézés). Ilyenre akkor került sor, ha az illető korábban vállalkozóként meghatalmazottként bejelentette a könyvelőjét, így a NAV automatikusan neki postázta a magánszemélyt érintő határozatot is. Olyan könyvelők is kaptak így levelet, akik 6-8 éve nem tartják a kapcsolatot az egykori ügyféllel. A könyvelők ráadásul lemondani sem tudják ezt a jogosultságot. Az elvileg erre a célra szolgáló EGYKE nevű adatlapon nincs a gépjárműadóra vonatkozó rovat.
Akihez tehát magánszemélyként február végéig, vállalkozóként nagyjából március közepéig nem jutott el a NAV-tól kapott határozat, annak érdemes utánaérdeklődnie, hogy hol akadhatott el a neki küldött levél. Mivel a címzett (esetleges régi könyvelő) a NAV nyilvántartásában ma is meghatalmazottként szerepel, ezért a küldeményt átvettként regisztrálják. A téves postázás így egyáltalán nem mentesít az adófizetési kötelezettség alól.
Nagy Csaba
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.