Megjelent a rendelet a 2024-ben fizetendő útdíjakkal, így ma már hivatalos: februártól a buszok is átkerülnek a használatarányos útdíjrendszerbe. Könnyítés nincs, a buszokra a teherautókkal azonos díjakat kell fizetni.
A használattal arányos díj azt jelenti, hogy a járműre nem egy adott időre szóló átalányt kell fizetni, hanem a ténylegesen megtett távolsággal arányos útdíjat. Ráadásul nemcsak a gyorsforgalmi utakon kell majd fizetnünk, ahogyan eddig, hanem a főútvonalak használatáért is. Ez azzal jár, hogy egyetlen útvonal költsége nagyobb lehet, mint korábban az egyhavi díj.
Reméltük a rendelet első változatának a megjelenése után, hogy a kormány változtat a buszokat ennyire hátrányosan érintő terveken. Ez nem történt meg. Egységes útdíjakat hirdettek ki, azaz a buszokra ugyanaz a rendszer érvényes, mint a teherautókra.
Mitől függ, hogy mennyit kell fizetni?
Az eddigi matricás rendszerben a díjak egységesek voltak. Ez most nem így lesz: a díjakat befolyásolja
▶ a jármű tengelyszáma
▶ a környezetvédelmi besorolása
▶ és maga az útvonal is.
Főúton alacsonyabb díjakkal kell számolni, mint gyorsforgalmi úton, sőt az sem lesz mindegy, hogy mennyire sűrűn lakott területen megy át az út.
Maguk az útdíjak három fő részből tevődnek össze:
▶ infrastruktúra díjból,
▶ a levegő- és zajszennyezés külsőköltség-díjából és
▶szén-dioxid-kibocsátás külsőköltség-díjából.
Az útdíjakat bemutató táblázatok ezeket a díjtételeket külön-külön tartalmazzák.
Bonyolult a rendszer
Az infrastruktúra díjat befolyásolja
▶ a tengelyszám,
▶ a környezetvédelmi besorolás
▶ és az, hogy főúton vagy gyorsforgalmi úton haladunk-e.
A buszokat a J2 és a J3 fogja érinteni. Ezen belül azonban nincs további méretbeli megkülönböztetés: a 2 tengelyes 20 fős és 50 fős buszra ugyanazt a díjat kell megfizetnünk.
A levegő- és zajszennyezés külsőköltség-díját szintén befolyásolja a tengelyszám és a környezetvédelmi kategória. Ám emellett attól függően, hogy mennyire sűrűn lakott területről van szó, megkülönböztetik
▶ a településeket összekötő utakat
▶ és a külvárosi utakat.
Ennek az elkülönítése adja a díjrendszer bonyolultságát. Nincs ugyanis egységes számítási módszer. A díjrendelet útszakaszonként adja meg, hogy az adott szakasz hány százalékban minősül külvárosinak vagy településen kívülinek. Ezt külön-külön határozták meg mind a 2593 elemi útszakaszra. (Az útdíjat voltaképpen nem kilométerre fizetjük, hanem elemi szakaszonként. Az utakat felosztották olyan egységekre, ahonnan nem lehet kihajtani. Ezek az elemi szakaszok. Minden egyes kihajtási lehetőségnél új elemi útszakasz kezdődik.) Az elemi szakaszokra a díjtáblázat ad egy arányszámot, ami arról tájékoztat, hogy az adott elemi útszakasz milyen arányban számít külvárosi útnak. Például a 0,518 azt jelenti, hogy az adott útszakasz 51,8%-ban külvárosinak és 48,2%-ban településeket összekötőnek kell tekinteni. Ilyen arányban kell fizetni a külsőköltség-díj különböző tarifáit.
A külsőköltség-díjakat a rendelet eurócentben állapítja meg, így ezek évente akkor is változni fognak, ha a díjrendeletet a kormány egyébként nem módosítja. Az átszámításhoz az előző év októberének első munkanapján érvényes árfolyamot kell figyelembe venni – ez most 389,50 forint.
Számolni nem egyszerű, használjuk a kalkulátort!
A 2024-re kihirdetett díjakat a rendeletek így táblázatonként bontva tartalmazzák, ráadásul ahogy írtuk, a külsőköltség-díjakat eurócentben megadva. Az is nehezíti a tájékozódást, hogy az egyik díjat áfásan, a másikat nettóban adták meg. Ezért a rendelet hivatalos szövege helyett használjuk inkább a kiadott tájékoztatókat!
A NÚSZ Zrt. készített egy összefoglaló táblázatot, ebben már forintban és bruttó értéken szerepelnek a tarifák. Ezt közöljük mi is. A táblázat egyébként itt nézhető meg: bit.ly/utdij2024.
Sajnos ez is csak tájékozódásra jó, hiszen a megadott számok alapján egyesével kellene valamennyi útvonalszakasz díját kiszámolgatnunk.
A NÚSZ Zrt. a díjtáblázat mellett készített egy kalkulátort is, ami az adatok megadásával pontosan kiszámolja a várható útdíjat. Ahhoz azonban, hogy a kalkulátor működjön, a pontos útvonalat előre meg kell határozni, hiszen ugyanolyan távolság más-más útszakaszon más összegeket fog eredményezni. A kalkulátor az utdijkalkulacio.hu weboldalon található.
Nagy Csaba
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.