Ritka, mint a fehér holló − mondja a Tempo 100-as engedélyekkel kapcsolatban az egyik vidéki kormányhivatal illetékese. Nem csoda: az engedély megszerzése és meghosszabbítása még mindig drága és körülményes, és csak néhány km/h nyerhető vele.
A jelenlegi KRESZ szerint busszal 80 km/órával lehet haladni az autópályán. A korszerű, biztonságos autóbuszok viszont 100-zal is mehetnek, feltéve, ha megszerzik és rendszeresen meghosszabbítják az erre jogosító Tempo 100 engedélyt. Csakhogy hiába felelne meg egyre több busz a követelményeknek, a külföldről behozott járművek lejáró engedélyeit csak elvétve hosszabbítják meg a magyar tulajdonosok. Pedig a nagyobb sebesség sok szempontból előnyös lenne: jobban felvehető a forgalom ritmusa, nem kell a kamionok között vonatozni, csökken a balesetveszély, a rövidebb utazási időt pedig az utasok is értékelik. Egy-egy rendőrségi akció nyomán azonban tömegével kapják a bírságot az autópályán érvényes Tempo 100 engedély nélkül 98–100 km/órás sebességgel robogó buszok.
Enyhültek a feltételek
Pedig az emelt sebességre jogosító engedély kiadásának feltételein még enyhítettek is a jogalkotók. Eltörölték például azt az előírást, hogy a busz nem lehet 8 évnél idősebb. Az idén év elejétől a korosabb buszok is kaphatnak emelt sebességre jogosító engedélyt, de ha a busz 12 évnél idősebb, akkor a nemzetközi személyszállításra meghatározott műszaki követelményeknek is meg kell felelnie.
– Korábban a német Tempo 100 előírás szerint az új típusokon gumihasítási próbát is kellett végezni. Ennek során a 100 km/órás sebességgel haladó busz első gumiját kihasítottuk, és megnéztük, hogy a jármű képes-e a sávjában (egy bójákkal kijelölt folyosóban) megállni. Ma már nem kötelező ez a vizsgálat. Nem is lenne fontos, szinte mindegyik vizsgált busz átment rajta – mondja dr. Mihálffy Pál, a JÁFI-AUTÓKUT főmérnöke.
Alapos ellenőrzéssel és nem kevés költséggel jár az engedély megszerzése
Azt, hogy milyen előírásoknak kell megfelelni az emelt sebességre jogosító (Tempo 100) engedély megszerzéséhez, a 6/1990. KöHÉM rendelet írja elő. Az egyik legfontosabb feltétel, hogy a buszban kizárólag ülő utasokat lehet szállítani, ezenkívül vizsgálják a fékrendszert, a gumiabroncsokat, az üléseket és a biztonsági övek meglétét. (A részletes követelményeket lásd keretes írásunkban.)
A jármű megfelelőségének vizsgálatát csak a Nemzeti Közlekedési Hatósággal szerződött intézetek végezhetik. Ebből mindössze három van az országban, mindegyik a fővárosban.
Ha egy jármű első ízben fut neki a Tempo 100 engedély megszerzésének, akkor tüzetes vizsgálatnak vetik alá. Megvizsgálják a fékrendszert, azt, hogy az ülések, az övek megfelelnek-e a szabványoknak, ellenőrzik a gumiabroncsokat és a busz belső kialakítást. Emellett elvégeznek egy fékpróbát is, 100 km/órás kezdősebességről indulva. Ha a vizsgálaton mindent rendben találnak, akkor a vizsgálóállomás szakvéleménye alapján a kormányhivatal bejegyzi a forgalmi engedélybe az emelt sebességű közlekedésre jogosító engedélyt. Ez 2 évig érvényes. Két év után újra meg kell vizsgáltatni a buszt. A vizsgálatokat a Jáfi egyedi árajánlatok alapján végzi. Az első vizsgálat általában 120–140 ezer forintba kerül, az ismétlő vizsgálat körülbelül 70 ezer forintba. A TÜV-nél viszont megkeresésünkre még körülbelüli árat sem adtak (TÜV Rheinland-KTI Kft, TÜV Rheinland InterCert Kft.). Csak annyit árultak el, hogy egyedi árajánlatok alapján dolgoznak, az ár pedig a buszok számától, évjáratától és a meglévő dokumentumoktól függ.
Külföldön olcsóbb a Tempo 100
Noha a követelmények országonként kicsit eltérhetnek, az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagországai kölcsönösen elismerik egymás Tempo 100 engedélyeit. S mivel külföldön olcsóbb az ügyintézése, sokan kint végeztetik el a vizsgálatot.
Itthon csak kicsit lehet nyerni vele, de nemzetköziseknek megérheti
A Tempo 100 engedélyek azért sem lehetnek túl népszerűek itthon, mert 50 és 100 km/órás sebességhatár mellett a rendőrség csak akkor szab ki bírságot, ha a jármű legalább 15 km/órával túllépi a megengedett sebességet. Ehhez jön még (100 km/h alatt) a 3 km/órás ráhagyás. (100 km/h óra felett 3 százalék a traffipaxok mérési hibahatára.) Vagyis egy átlagos, Tempo 100 engedéllyel nem rendelkező buszt 98 km/órás sebességnél, vagy afelett büntetik csak meg. Ehhez képest a Tempo 100 engedéllyel rendelkező buszok mindössze pár km/órával tudnak gyorsabban menni, hiszen 100 km/órás sebességre vannak leszabályozva. Külföldön azonban más a büntetési gyakorlat, és 15 km/óránál kisebb sebesség-túllépés esetén is kaphatunk bírságot. Így azoknak, akik sokat járnak külföldön, megérheti a Tempo 100. És sajnos azoknak is, akik a sokadik bírságot kapják 98-nál készült fotó alapján.
Tempo 100 követelmények
- M2 kategória (több mint 8 ülőhely, legfeljebb 5 tonna), M3 kategória (több mint 8 ülőhely, 5 tonna felett)
- csak ülő utasok szállítására alkalmas
- A megengedett legnagyobb össztömegre vonatkoztatott motorteljesítmény legalább 11 kW/tonna.
- A fékrendszer megfelelő legyen (100 km/óra kezdősebességről végrehajtott kiegészítő fékvizsgálattal ellenőrzik)
- Legyen ABS
- Az autóbusz ténylegesen elérhető végsebessége 100 km/óra ± 5% legyen. (Ha ennél több, be kell szereltetni a sebességkorlátozót.)
- A menetíró műszer méréshatára legalább 125 km/óra legyen.
- Gumiabroncsok: A gumik sebességi indexe feleljen meg a jármű ténylegesen elérhető végsebességének. (A sebesség index az adott gumiabronccsal megengedett legnagyobb sebességet mutatja. Rövidítése: SI = Speed Index)
- Nem használhatók utánvágott gumik. (Az utánvágás az jelenti, hogy az elkopott gumiba újra bevágják a mintázatot)
- A kormányzott kerekeken nem lehet felújított gumi.
- A gumiabroncsok teljes futófelületén a mintázat legalább 3 mm legyen. A 0,75 méternél nagyobb átmérőjű kerekek esetén legalább 5 mm.
- A biztonsági öv bekötési pontjai, a tető szilárdsága és az ülések megfeleljenek a szabványoknak.
- Ülésekkel szembeni követelmények: Az utasülések háttámlája legalább 65 cm magas legyen (a leghátsó üléssoron 56 cm). A utasülések üléslapja, háttámlája és legalább a háttámla felső éle párnázott legyen. (A kb. 65 cm magas ülések esetén a támla felső élének kell párnázottnak lenni, ennél magasabb támla esetén, pl. fejtámlával egybeépített az üléseknél a hátlapot kell párnázni ott, ahol az utas feje nekiütődhet.)
- Azok az ülések, amelyek előtt nincs másik ülés, vagy az előttük lévő ülések háttámlája nem párnázott, legalább kétpontos biztonsági övvel legyenek felszerelve,
- a kartámaszok párnázottak legyenek
- a vezetőülést és az utaskísérő ülését (üléseit) legalább kétpontos biztonsági övvel kell felszerelni
- a biztonsági övek használatára az adott ülésből látható felirat vagy képjel hívja fel az utas és utaskísérő figyelmét
- a vezetőülésnek legyen fejtámasza
- a vezető védve legyen az előrecsúszó/előrezuhanó tárgyak elől
- az utastéri csomagtartók kialakítása akadályozza meg a csomagok kiesését.
- 100 km/órás sebesség közben a menetstabilitás megfelelő legyen, ne lépjenek fel rendellenes zajok, rezgések, stb.
Romvári Orsolya
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.