Elsősorban a román és bolgár „horrorkaravánok“ elleni fellépés miatt változtatta meg a kormány a bírságrendeletet. A rendelet decemberi módosítása lehetőséget ad a túlsúlyos személyautók és kisbuszok elleni fellépésre is. A szállító cég 600, a sofőr 150 ezer forint büntetést kaphat a szabályok figyelmen kívül hagyásáért.
156/2009-es kormányrendelet, azaz a fuvarozói bírságrendeletnek a túlsúlyra vonatkozó előírásai eddig csak a teherautókra és a buszokra vonatkoztak. Ennek oka az volt, hogy a rendelet szövegébe belefoglalták a „haszonjármű“ kifejezést. Így bármennyit is nyomott egy személyautó önmagában vagy pótkocsival, kívül esett a rendelet hatókörén. Ezt most megváltoztatták. Változott az is, hogy kire szabják ki a túlsúlybírságot. Míg korábban ezt a haszonjármű üzemben tartójának kellett állnia, a módosítás szerint már az „elkövetőre“ kell a bírságot kiszabni.
A módosítást a külföldi autószállítók magyarországi megjelenése indokolta. Ezeket a szerelvényeket legtöbbször egy személyautónak minősülő jármű, például személykocsiként vizsgáztatott kisteherautó húzza. A vontató jármű a platóján szállít egy autót, a másikat meg a mögé kötött pótkocsin vagy akár több pótkocsin húzza maga után. Bármennyire is nyilvánvaló volt a nem megfelelő rakományrögzítés, az elégtelen műszaki állapot, a fuvarozókra vonatkozó szabályok alapján nem léphettek fel ezekkel a szerelvényekkel szemben. A jogszabály kiterjesztése lehetőséget ad a rendőröknek arra, hogy akár a forgalomból is kivonassák az így összeállított szerelvény tagjait, ha durván megsértik az előírásokat.
Emelkedik a bírság
A rendelet azt is pontosítja, hogy az egy időben elkövetett jogsértésekért az üzembentartó összesen 600 ezer, míg a sofőr összesen 150 ezer forint bírságot kaphat. A sofőr számára ez a büntetés emelkedését is jelentheti. Az eddigi szabály szerint a sofőrre a cégre kirótt büntetés 20 százalékát lehetett kivetni. Ezt a 20 százalékos szabályt most kivették a szövegből. Ez például azt jelenti, hogy a sofőr már egy 10% alatti túlsúly esetén is megbüntethető 100 ezer forintra. Ugyanennyit kap az autó üzembentartója is. Korábban a sofőr csak a „céges“ büntetés 20%-át kaphatta, azaz 20 ezer forinttal megúszott volna egy ilyen esetet.
A „céges“ szót azért kellett itt idézőjelbe tennünk, hogy figyeljünk ebben is a változásra! Eddig ez a bírság vállalkozókat, cégeket érinthetett, hiszen csak a haszonjárműveket büntethették. Most a rendelet „üzembentartót“ említ, aki akár magánszemély is lehet. Tehát az autó magánszemély tulajdonosa is megkaphatja a 600 ezer forint bírságot indokolt esetben.
Bírság a jármű rossz műszaki állapotáért
További újdonsága a rendeletnek, hogy a korábbinál sokkal alaposabban részletezi a műszaki állapottal kapcsolatos szabálytalanságokat és azok büntetését, bevezetve a súlyosság szerinti csoportosítást is. A rendelet azokat a műszaki problémákat bünteti, amelyek komoly vagy veszélyes hiányosságnak számítanak. Ennek a besorolásnak a szabályait pontosan rögzíti a járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendelet.(5/1990 rendelet 10. melléklet III. részének első táblázata.)
A járművek műszaki állapotával kapcsolatos gondokat mindeddig elég szűkszavúan foglalták össze. A rendkívül súlyos jogsértések mindegyike 200 ezer forintos büntetéssel járt, a súlyos jogsértés busznál 100 ezer, teherautónál 60 ezer forintos bírságot jelentett. Ezt a szűk összefoglalást most egy alapos táblázat váltotta fel, ami kiterjed minden kategóriára és a műszaki problémák típusaira. A legsúlyosabb tétel a táblázatban a 600 ezer forintos büntetés, de a kisebbekből is könnyen kijöhet ez az összeg. A büntetést mostantól ugyanis tételenként számolják, s egy rozogább autó esetén elég sok tételt fog tartalmazni ez a „menüsor“. (Erre is érvényes az üzembentartó maximum 600, a sofőr maximum 150 ezres büntetése.) S ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ebben a táblázatban ma már szerepelnek a személygépkocsik is.
Az autó műszaki állapota alapján kiszabható bírságtételek forintban. Az egyes hiányosságokért adandó bírságok összeadódnak.
A súlyosság foka (SJ = súlyos, RSJ = rendkívül súlyos jogsértés) |
személyautó, könnyű pótkocsi, mezőgazdasági vontató, lassú jármű | 3,5 tonna alatti teherautó és 0,75-3,5 t pótkocsi | teherautó 3,5 tonna felett és nehéz pótkocsi |
busz |
|
Alváz, futómű, kerék, gumi, fékek és kormány komoly hiányossága |
SJ |
20.000 |
40.000 |
100.000 |
150.000 |
Alváz, futómű, kerék, gumi, fékek és kormány veszélyes hiányossága |
RSJ |
50.000 |
100.000 |
300.000 |
300.000 |
Az előző pontban fel nem sorolt szerkezeti elemek komoly hiányossága |
SJ |
10.000 |
20.000 |
50.000 |
100.000 |
Az előző pontban fel nem sorolt szerkezeti elemek veszélyes hiányossága |
RSJ |
20.000 |
40.000 |
100.000 |
150.000 |
A rakományrögzítést érintő komoly hiányosság |
SJ |
10.000 |
50.000 |
100.000 |
150.000 |
A rakományrögzítést érintő veszélyes hiányosság |
RSJ |
20.000 |
100.000 |
300.000 |
300.000 |
Műszaki vizsgálati bizonyítvány nélküli közlekedés (magánhasználatra nem terjed ki) |
RSJ |
40.000 |
50.000 |
60.000 |
100.000 |
A személy- vagy áruszállítási szolgáltatást végző gépjármű esetében a gyártó által felszerelt károsanyag-kibocsátást csökkentő berendezés hiányzik, átalakították, működését befolyásolták vagy nyilvánvalóan meghibásodott. |
40.000 |
50.000 |
600.000 |
600.000 |
Az új büntetéseket a rendelet kihirdetése után 45 nappal lehet alkalmazni, azaz február elejétől kell a szigorodó vizsgálatokra számítani.
Forrás: 595/2020 kormányrendelet
Nagy Csaba
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.