A vállalkozás nehéz helyzete ellenére is megtarthatta állását egy különjáratos cég autóbusz-vezetője. Az egykor jobb munkát is végző sofőr azonban lázadozik, mert telephelyet rendeznie, karbantartást, kisebb javítási munkákat kell végeznie részmunkaidős alkalmazottként. Szerinte a vállalkozónak nem lenne joga őt más ennyire munkával megbíznia, ha egyszer buszvezetésre kötötték a szerződést. Mire kell figyelni a feladatok kiosztásánál, lehet-e a munkaszerződéstől eltérően foglalkoztatni valakit? Számít-e, hogy a munkaköri leírása mit tartalmaz?
Nem ritka eset, hogy felveszünk valakit egy állásba, aztán kiderül, hogy egészen más területen is szükség lenne a munkájára. Általában nem jelent gondot egy ilyen váltás: a pincér az étteremben udvart takarít, az esztergályos raktárt pakol, sőt, még a pedagógusok egy részét is befogták tavaly tavasszal az iskolalépületek fertőtlenítésébe. Nem egy esetben láthatunk példát az ilyen sokrétű foglalkoztatásra. Hogy ez szabályos lehet-e vagy nem, az attól is függ, hogy a hivatalos dokumentumokban is követjük-e a változásokat. Gondunk lehet az ide-oda irányításból, ha a NAV nem látja a változások hivatalos megjelenését.
Kötelező-e a munkaköri leírás?
Bármennyire is magától értetődőnek tűnik, valójában nem a munkaköri leírás dönt arról, hogy a dolgozónak mit kell csinálnia. Sokak számára ma is meglepő hír, hogy munkaköri leírást nem kötelező készíteni. Ajánlott, sok haszna van, de semmi nem írja elő. A 8 éve érvényes munka törvénykönyve már nem is tartalmazza ezt a kifejezést, jogilag nem is létezik.
A dolgozó munkakörét a munkaszerződés határozza meg. Ha tartósan több feladatot szeretnénk valakire rábízni, mint amennyit a munkaköre tartalmaz, akkor a legjobb megoldás, ha azt belevesszük a munkaszerződésbe. Lehet valakinek a munkaköre buszvezető, s lehet mellette akár karbantartói munkaköre is, meghatározott óraszámban. Általában az ennyire eltérő foglalkozások egymás mellé állítása nagyon ritka párosítás, de ez sem lehetetlen, ha esetleg ez az ára a munkahely megtartásának.
Ami a munkaköri leíráshoz legjobban hasonlít, az egy tájékoztató a munkakörrel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Ezt a munkáltatónak a munkaszerződés megkötését követő 15 napon belül kell az új dolgozónak átadnia. A tájékoztatóban pontos leírást kell adni
– a napi munkaidőről
– az alapbéren túli munkabérről és egyéb juttatásokról
– az elszámolás és bérfizetés módjáról, gyakoriságáról
– a munkakörbe tartozó feladatokról
– a szabadság mértékéről, kiadásának rendjéről
– ha van, a kollektív szerződésről
– a felmondási idő szabályairól és
– a munkáltató jogkör gyakorlójáról.
Amit munkaköri leírásnak nevezünk, ahhoz ez a dokumentum áll legközelebb. Nevezhetjük munkaköri leírásnak is, de készíthetünk két külön dokumentumot is.
Miben más a munkaköri leírás, mint a kötelező tájékoztató?
Kötelező tájékoztatásként a törvény olyan dolgok ismertetését várja el, melyek az állás betöltésével, a munkaügyi kérdésekkel kapcsolatosak (bérfizetés, szabadság stb.). Nem árt azonban, ha van egy olyan leírás is a kezünkben, ami kifejezetten a feladatok elvégzésére koncentrál. A jó munkaköri leírás egy olyan dokumentum, melynek alapján bárki, aki az adott pozícióba kerül, el tudja látni a feladatát. A lehető legrészletesebben tartalmazza az adott munkakör leírását. Kiolvasható belőle, hogy az adott pozíció betöltőjének
– mi a feladata
– hogyan kell végeznie a feladatot
– hogyan történik a számonkérése, ellenőrzése
– milyen ismeretekkel, képességekkel, készségekkel kell rendelkeznie
– ki miért felelős, kinek van utasítási joga
– minden egyéb szabály, irányelv, utasítás, amik alapján a dolgozónak a munkáját kell végeznie.
A jó munkaköri leírás nem személyre szabott, hanem munkakörre szabott. Azaz, ha a munkakört más veszi át, akkor a munkaköri leírás alapján gyorsan be tud illeszkedni, tisztában lesz a feladatával és a vele szemben támasztott elvárásokkal.
A munkaköri leírás tehát egy nagyon jó segítség az új dolgozó munkába állításához, de nem jogi dokumentum. Nem a munkaszerződés része. A munkaszerződést csak mindkét fél egyetértésével lehet megváltoztatni, míg a munkaköri leírást a munkáltató szabadon átírhatja, frissítheti.
Ezért javasoljuk a munkaköri leírást
A fentiek miatt javasoljuk a munkaköri leírás használatát. A munkaszerződés legyen egy alapdokumentum. Tartalmazza a munkakör megnevezését, de ne ide írjuk bele, hogy konkrétan milyen feladatokkal kell az új dolgozónak foglalkoznia. Ha a feladatok konkrét részletezését a csatolt munkaköri leírás tartalmazza, akkor nem kell munkaszerződést módosítani minden apró változtatásnál.
Büntethet-e a NAV a nem megfelelő leírásért?
Láthattuk, hogy a munkaköri leírás nem egy kötelező jogi dokumentum, így annak tartalma sem tartozik semmilyen hatóságra. Csak a 15 napon belül átadandó kötelező tájékoztató tartalmát köti a törvény. A munkaköri leírás egy szabadon fogalmazható, belső dokumentum.
A munkáltató számára is vannak azonban határok, melyeket nem léphet át. A munkaköri leírásban például egy adott munkakör követelményeit foglalhatja össze, de nem terjesztheti ki a dolgozó feladatait egy másik munkakörre. Ha tehát a dolgozót buszsofőrnek vettük fel, akkor beleírhatjuk munkaköri követelményként, hogy valamennyire a telephely rendben tartása is a feladatai közé tartozik. De buszsofőri munkakörrel nem várhatjuk el tőle, hogy szerelési munkát is végezzen, mert az már egy másik, szakképzettséget igénylő munkakör.
Minden alkalmazottat egy adott munkakörre veszünk fel. Ha a gépkocsivezetőtől azt is elvárjuk, hogy hiba esetén javítsa is meg a járművet, akkor ezt a másik betöltött munkakört is meg kell neveznünk a szerződésében. Csak rövid időre, átmeneti jelleggel foglalkoztathatjuk más munkakörben, mint amire felvettük.
Más munkakörben történő foglalkoztatás
Teljesen nem tiltja a törvény a más munkakörben történő foglalkoztatást, hiszen erre bármikor, bármelyik munkahelyen szükség lehet néha. Csak az idejét korlátozzák a szabályok. A munkaszerződéstől eltérő munkakörben, vagy eltérő munkahelyen csak átmenetileg lehet valakit dolgoztatni. Ez évente 44 naptári nap vagy 352 óra lehet (korábban ezt kirendelésnek hívták, sokan ma is így ismerik). Ha tehát felveszünk valakit sofőrnek, de a tudását kihasználva most inkább autószerelőként foglalkoztatnánk, akkor őt nyugodtan áttehetjük 44 napra ebbe a munkakörbe. Ehhez nem kell munkaszerződést sem módosítani, ezt egyoldalú utasítással el lehet rendelni. Ha a munkaszerződésbe foglalt munkakörtől ennél hosszabb időre eltér a dolgozó foglalkoztatása, az már valóban szabálytalan, jogosan büntet érte az adóhatóság is.
Mivel a szerződéstől eltérő foglalkoztatásnak szabott ideje van, ezért fontos, hogy pontosan követni tudjuk a változó beosztást. Ezért az ilyen kirendeléseket mindig adjuk írásba, s vezessünk róla pontos nyilvántartást (különben honnan tudnánk, mikor telik le a 44 nap?).
Nagy Csaba
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.