A technika adva van, s a vezető nélküli buszközlekedés szabályai is elkészültek Németországban, így semmi sem akadályozhatja meg az autonóm járművek gyakorlati kipróbálását. A ZF Mobility Solutions GmbH szoftvervállalat engedélyt kapott a 4. fokozatú önvezető rendszerrel felszerelt buszok teszteléséhez valós közlekedési helyzetben.
Az önvezető járművek 4. fokozata azt jelenti, hogy a jármű emberi közbeavatkozás nélkül egy előre meghatározott útvonalon közlekedik. A teszteket tulajdonképpen már 2022-ben megkezdte a ZF, mivel részt vett a RABus kutatási projektben is, ami az önvezető buszok közösségi közlekedésben való részvételét készíti elő. A fő cél a közösségi személyszállítás automatizálása.
A most kezdődő és 4 évre tervezett próbautakkal a fejlesztők piacképessé kívánják tenni az önvezető technológiát. A tesztutak nem végezhetők autópályán, és 100 km/óra megengedett sebesség feletti utakon. A vegyes – városi és városközi – közlekedésre felkészített elektromos kísérleti járművet az osztrák eVersum cég önvezetésre kész állapotban bocsátotta a ZF rendelkezésére.
Forrás: Omnibusrevue
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.