Valódi támogatás helyett egy kamatmentes hitel lehetőségét teszi elérhetővé a bajba került vállalkozások számára a kormány. A valószínűleg márciusban induló hitelprogram keretében a turisztikai szektorban dolgozó vállalkozások férhetnek hozzá fejenként maximum 10 millió forintos, 10 éves futamidejű kamatmentes kölcsönhöz, amit beruházásra, működésre vagy akár bérek fizetésére is használhatnak. A feltételeket még nem ismerjük, szokás szerint apránként csepegtetik csak az információkat az új támogatásról.
Egyáltalán nem biztos, hogy az eladósodás jelenti a mentőövet a turisztikai vállalkozások számára. Az aranyszabály szerint hitelt akkor érdemes felvenni, ha a pénzt fejlődésre, beruházásra, több pénz termelésére tudjuk fordítani. A mostani nem egy ilyen helyzet: ez a hitelfelvétel sokkal inkább a puszta túlélést, az eddigi veszteségek pótlását, a működés alapjainak fenntartását szolgálja. Azaz nem lesz a jövőben olyan többletbevétel a hitelnek köszönhetően, ami könnyebbé tenné majd a törlesztést. Erre is gondolnia kell annak, aki élni kíván majd az új lehetőséggel.
A kamatmentes hitelről, pontosabban a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön névre keresztelt konstrukcióról február elején beszélt először a miniszterelnök a Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján. A részletekre azonban még jócskán várnunk kell. A bejelentést követő napokban is csak egy-egy apró részlet szivárgott ki a feltételekről, majd egy kormányhatározat szabott konkrét irányt a találgatásoknak. Ahogyan azonban újabban lenni szokott, a konkrét feltételeket rögzítő kormányrendelet még nem jelent meg. Így ma nem tudjuk, hogy pontosan kik és milyen feltételekkel igényelhetik ezt a támogatást.
Amit a kormányhatározat alapján tudni lehet, az egyelőre nem túl sok:
– a felvehető hitelösszeg maximum 10 millió forint lehet
– bér, járulék, rezsi, működési költség, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható
– éves kamata 0%
– futamideje legfeljebb 10 év
– a törlesztését az adós a hitel folyósítását követően 3 év türelmi idő után kezdi meg.
Tehát a törlesztést a hitel felvétele után 3 évvel kell elkezdeni, s a törlesztési idő 7 év lehet (így jön ki a 10 éves futamidő). Ha 10 milliót veszünk fel, s egyenlő részletekben törlesztjük, akkor a törlesztési kötelezettség 84 hónapra havi 119 ezer forint lehet.
A teljes keretösszeg 100 milliárd forint, így ha az átlagos hitelösszeg 5 millió körül lesz, akkor 20 ezer vállalkozásnak juthat ebből a pénzből.
Ennél több információ ma hivatalosan még nincs. Amit ezen túl tudhatunk, az csak egyes kormánytagok és más érintettek szóbeli közléséből, interjúkból származik. Így derült ki például, hogy a hitelfelvevők leginkább a turisztikai vállalkozások köréből kerülhetnek ki, s feltétel lesz, hogy legalább 2019-re nyereséges működést kell felmutatni. A lebonyolításáért felelős Magyar Fejlesztési Bank vezetője például arról beszélt egy interjúban, hogy enyhe feltételekkel vehetik majd igénybe a vállalkozások a hitelt: gyakorlatilag az kaphatja meg, aki életképesnek és működőképesnek bizonyul. „A működőképességet és az életképességet fogják vizsgálni, tovább nem mennek“ – nyilatkozta Sipos-Tompa Levente elnök-vezérigazgató az RTL Klub február 9-i műsorában. A konkrét banki elvárásokról és más feltételekről azonban még semmit sem lehet tudni. A hírek szerint a hitelt március második felétől teszik elérhetővé.
Forrás: 1038/2021 kormányhatározat
Nagy Csaba
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.