Az idei Busworld Europe kiállításon három gyártó is készült egy-egy üzemanyagcellás távolsági típussal. A brazil Marcopolo tavaly debütált Audace 1050 Hydrogen Fuel Cell busza mellett két európai modell is bemutatkozott, az egyik a spanyol Irizar, a másik pedig a portugál CaetanoBus és a török Temsa fejlesztéseként.
A Temsa hidrogénhajtású modelljének brüsszeli feltűnése a meglepetés erejével hatott, ugyanis a korábban csak látványtervek formájában megszellőztetett Temsa HD 12 Fuel Cell érkezését a szakma csak későbbre várta.
A jármű hatótávolsága a fejlesztők állítása alapján az üzemeltetési és időjárási körülményektől függően akár az 1000 kilométert is elérheti, azaz a károsanyag-kibocsátás mentes hajtáslánc ellenére egy teljes használati értékű turistabuszról van szó. A hajtásláncba két, a japánok által szállított FC Stack üzemanyagcella-köteg került, melyek 180 kW csúcs- és 140 kW állandó teljesítménnyel működnek, s az egykori motortérben kaptak helyet.
A japán főegység élettartama a gyártó szerint 35.000 üzemóra, ami hét-nyolc év hasznos élettartamnak felel meg, hatékonysága ezt követően kezd el csökkenni.
A 19.000 kg legnagyobb megengedett össztömegű, 12,276 m hosszú, 3,975 m magas és 53 utasüléssel szerelt autóbusz mozgatásáról egy 350 kW csúcsteljesítményű és 3445 Nm legnagyobb nyomatékú Dana TM4 Sumo HD kilencfázisú állandómágneses szinkron vontatómotor gondoskodik, ami a hátsó tengely mögé lett beépítve. A kocsi utastér-kialakítása, valamint a csomagtér befogadóképessége megegyezik a dízel változatéval, így egy teljes értékű távolsági buszról beszélhetünk.
A típus sorozatgyártása 2025 folyamán indulhat el, rögtön ezután pedig háromtengelyes verzióval is bővülhet majd a paletta.
Ugyanakkor az üzemanyagcellás, hosszú utazásokra szánt autóbuszok tényleges térnyeréséhez szükség van egy kiterjedt európai töltőhálozat kiépítésére is. Ennek hiánya ugyanis korlátozó tényezőként hat az ilyen hajtásmóddal szerelt buszok gyakorlati felhasználhatóságára.
Forrás: Magyarbusz
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.