Téves érvényességgel adtak ki tachográf kártyákat 2016-ban
A 2016. március 7. és 2016. november 1. között gyártott, öt évre érvényes digitális tachográf kártyákat tévesen, 2021. március 6-án lejáró tanúsítvánnyal látták el. Ez azt jelenti, hogy a 2021. március 7. és november 1. között lejáró kártyákat a menetíró csak 2021. március 6-ig fogadja el, ezután lejártként fogja kezelni (kidobja). Az érintett kártyákat díjmentesen cserélik. A cseréhez egy e-mailt kell írnunk a kartyapotlas@itm.gov.hu címre. Az e-mailben adjuk meg a kártyánk számát, nevünket,születési dátumunkat, lakcímünket és a postázási címet is. A kérelem beérkezéséről egy angol és magyar nyelvű visszaigazolást kapunk. Ezt tartsuk a járművön. A kártyacserét online a https://kartyapotlas.kozlekedes.gov.hu/ oldalon is elindíthatjuk. Az új kártya megérkeztéig a tachográf kinyomaton (hátoldalon lévő lázlap) rögzítsük napi tevékenységünket. A ITM tájékoztatása szerint az új kártyákat a kérelem beérkezését követő egy héten belül postázzák. Az érvényességét vesztő kártyát a 28 nap igazolása érdekében tartsuk magunknál! A 28 nap elteltével pedig küldjük el a következő címre: Innovációs és Technológiai Minisztérium, Közúti Gépjármű-közlekedési Hatósági Főosztály, 1440 Budapest, Pf. 1.
A “kártya problémáról” az ITM tájékoztatja az Európai Unió tagállamainak ellenőrző hatóságait is.
Forrás: NIT
A honvédség öt buszt alakított át oltóbusszá
A honvédség Currus Aries autóbuszait a koronavírus elleni védekezés során is használják. Az oltóbuszon van minden, ami az oltáshoz kell és a tíz fős személyzet, akik egy műszak alatt 150 embert tudnak beoltani. Az oltóbuszok célja a katonák és a lakosság oltása az ország azon területein, ahol az egészségügyi ellátás egyáltalán nem, vagy csak korlátozva érhető el.
Forrás: totalcar
Speciális abroncsok elektromos buszokra
Egy városi buszgumi abban különbözik egy teherautó-gumitól, hogy az oldalfala jóval erősebb, hiszen a padkázás gyakori a városi használatban. A Hankook most elektromos buszokra fejlesztett abroncsokat is elkezdett gyártani. Na de mitől más egy villanybusz-gumi, mint egy hagyományos? Ez az abroncs alacsony gördülési ellenállásával tűnik ki, ezzel elősegíti az akkumulátorok kímélését. Az akkumulátorok miatt jellemzően nagyobb az elektromos buszok tömege is. Ezért olyan abroncsra van szükség, ami a rendkívül stabil szövetváz mellett nagyobb teherbírásra képes, tengelyenként 8 tonnára. (A szokványos teherbíró képesség ennél a méretnél általában csak 7 tonna tengelyenként.)
Az Európai Kutatási és Fejlesztési Központ vezetője szerint „az elektromos járművek gyorsabban reagálnak a sebességváltozásra vagy a változó útviszonyokra. Ezért az abroncsok nagyobb igénybevételnek vannak kitéve. A nagy tapadási felülettel elkerülhető az abroncs szabálytalan kopása, anélkül, hogy le kellene mondanunk az optimális futásteljesítményről.” A magas futásteljesítményt többek között a cikkcakkos mintázat biztosítja. Az új futófelületi keveréknek köszönhetően lényegesen javult az abroncs hőállósága, így hosszabb az élettartama is.
Forrás: vezess.hu
Vezető nélküli autóbuszt tesztelnek a városi közlekedésben Málagában
A próbaüzemet végig sofőr felügyeli, aki azonban nem ér a volánhoz, sem a pedálokhoz az út során. A március közepéig tartó projektben heti öt napon, hat órán át ingyen próbálhatják ki a helyiek a 70 ember szállítására alkalmas, 12 méter hosszú elektromos járművet, amely 18 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedik a városban. A tesztelésre az utasok interneten jelentkezhettek a málagai közlekedési társaság internetes oldalán. A málagai önkormányzat és az Avanza busztársaság közös projektje kilencmillió eurós finanszírozással valósult meg. Az AutoMost nevet viselő kezdeményezés kutatási és tanulmányozási fázisban van, a jármű tartós forgalomba állítása egyelőre nincs napirenden.
Forrás: MTI
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.