Több mint 700 millió forintot ajánl fel ügyfeleinek a Groupama Biztosító
A Groupama Biztosító összesen több mint 700 millió forintot ajánl fel mintegy 250 ezer, egyedi KGFB szerződéssel rendelkező ügyfelének. Az autósok 2020-ban kevesebbet használták gépjárműveiket, kevesebb balesetet okozva. A biztosító ezért is döntött úgy, hogy egyhavi biztosítási díjat visszatérít ügyfeleinek, értékelve azt, hogy a kevesebb utazással felelősséget vállaltak a járvány terjedésének visszaszorításában. A felajánlás minden gépjárműtípus esetén jár, és minden magánszemély, egyéni vállalkozó, vállalkozás üzembentartó megkaphatja, aki 2020. december 28-án hatályos, és 2021. január 1-jével nem felmondott egyedi, határozatlan idejű KGFB-szerződéssel rendelkezik a Groupama Biztosítónál (a flotta biztosításokra tehát nem vonatkozik). Az ügyfelek a január első hetében induló és február végéig tartó időszakban több lehetőség közül is választhatnak: rendelkezhetnek arról, hogy a biztosító utalja át az összeget, vagy kérhetik annak beszámítását a meglévő KGFB szerződésük díjába, de dönthetnek úgy is, hogy a biztosító az összeget jótékony célra használja fel. Az a kedvezmény, amiről nem nyilatkozik az üzembentartó, vagy számlaszám hiányában nem tudja visszautalni a biztosító, jótékony célra megy. Az érintett ügyfelek a Groupama Biztosító honlapján találnak információkat, és itt lesz lehetőség dönteni a felajánlott összeg sorsáról.
Forrás: Grupama Biztosító
Gyorsforgalmi úton lehet közlekedni Sopron és Győr között
45 percre csökken a menetidő Sopron és Győr között a most elkészült több mint 51 kilométeres szakasznak köszönhetően. Az autóutat a Sopron-kelet csomópontig kétszer két sávon építették ki, középen szalagkorláttal, leállósáv nélkül. A megengedett sebesség 110 kilométer/óra. Babótnál benzinkutas pihenőhelyet, Fertőszentmiklósnál egyszerű pihenőhelyet, míg Kópházánál egy időszakos üzemelésű tengelysúly- és össztömeg mérőállomással kombinált egyszerű pihenőhelyet alakítottak ki. Az 51 kilométer hosszú szakasz 2021. január 1-jétől díjköteles.
Forrás: MTI
Ausztriában szigorították a gyorshajtók büntetését
Januártól a gyorshajtás maximális bírságát 2180-ról 5000 euróra emelték (ez kb. 1.800.000 Ft). Már a közepes mértékű gyorshajtás is a bűncselekmény kategóriájába esik majd, amiért a jogosítványt is elvehetik. A küszöböt tíz km/h-val csökkentették, azaz lakott területen 80 km/óra fölött már ugorhat a jogsi, mindenütt másutt pedig akkor, ha a sofőr az éppen érvényes sebességhatárt legalább 40 km/órával lépte át. Arra is lesz lehetőségük a rendőröknek, hogy elkobozzák a járművet.
Forrás: trans.info/ORF
Már elérhető a Zöld Busz program
Elektromos buszok megvásárlására pályázhatnak a 25 ezernél nagyobb lélekszámú települések 2021. január 4. és február 4. között. A vissza nem térítendő támogatásból a kiöregedett, magas károsanyag-kibocsátású autóbuszokat cserélhetik le elektromos meghajtásúra. Minél öregebb a cserélni kívánt busz, annál nagyobb támogatást kapnak a települések. A Zöld Busz Program 36 milliárd forintos teljes keretéből a 2020-2021-es időszakra 4,2 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére. A támogatást az elektromos buszok mellett önjáró trolibuszok beszerzésére és a töltőhálózat kiépítésére is fordíthatják.
Forrás: MTI
Jelentősen csökkent a balesetek száma tavaly
1956 óta nem volt olyan kevés halálos baleset az utakon, mint 2020-ban. A halálos áldozatok, a súlyosan, valamint a könnyen sérültek száma is csökkent. Az előzetes adatok alapján 2020-ban 13 745 baleset történt, ami 17,3 %-kal múlja alul a megelőző évet, amikor 16 627 baleset történt . A halálos kimenetelű balesetek száma a 2019-es 530-ról 2020-ban 419-re változott (-20 %), a súlyos sérüléses balesetek 4834-ről 4093-ra 15,3 %-kal, a könnyű sérüléses balesetek száma pedig 18 %-kal mérséklődött, 11 263-ról 9233-ra. Az ittasan okozott balesetek száma is csökkent: 1331 ilyen baleset volt tavaly, ami 4,7 %-kal kevesebb mint egy évvel korábban. A balesetek főbb okaiban nem történt változás, 34 %-uk sebességtúllépés miatt következett be. Az elsőbbség meg nem adása a balesetek 24 %-át okozta, a kanyarodásra vonatkozó szabályok be nem tartása 16 %-ban állt a balesetek hátterében. A balesetek 65 %-át személygépkocsi vezetők okozták. A tehergépkocsi-vezetők a balesetek 8 %-áért felelősek.
Forrás: kreszvaltozas.hu
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.