Szeptembertől tíz hidrogénmeghajtású elektromos busz (E-H2) áll forgalomba Bécsben. Ez az első alkalom, hogy ilyen járművek menetrendszerűen közlekednek az osztrák fővárosban.
Az új buszokat az olasz Rampini cég készítette, egy nagy akkumulátorral és egy hidrogénnel működő energiaforrással is rendelkeznek. Tetejükön három tartály található, amelyek összesen 15 kilogramm hidrogént tárolnak. A buszok ezzel az energiával legalább 250 kilométert tudnak megtenni újratöltés nélkül, vagyis egy egész napot közlekedhetnek anélkül, hogy meg kellene állniuk. A járművek egyszerre 42 utast tudnak szállítani, továbbá külön hely áll rendelkezésre babakocsi vagy kerekesszék számára.
Bécs célja, hogy 2040-re klímasemleges várossá váljon, amelyhez elengedhetetlen a környezetkímélő közlekedési megoldások folyamatos fejlesztése. A Wiener Linien hosszú távon is elkötelezett amellett, hogy egyre több fenntartható járművet szerezzen be, és további vonalakon is bevezesse a korszerű technológiát. Ennek egyik lépése, hogy a mostaniak után még 2025-ben forgalomba állnak a tizenkét méteres, hidrogénmeghajtású Caetano buszok, amelyek a Leopoldauban kialakított új töltőállomáson tankolják majd a speciális üzemanyagot.
azuzlet.hu
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.