Néhány éve feltűnt a franciaországi utakon egy négyzet alakú közlekedési tábla, amelyen kék alapon egy hegyére állított fehér rombusz látható. Az egyre több helyen látható táblát a nemzetközi buszvezetőknek ismerniük kell, mert az az autóbuszok és a legalább két utast szállító járművek számára fenntartott sávot jelzi.
A rombusszal megjelölt sávokat a telekocsi rendszerben közlekedők, illetve az elektromos árammal vagy hidrogénnel meghajtott autók is használhatják (kivéve a hibrid járműveket). A fenntartott sávot jelölhetik közlekedési táblával vagy az útburkolatra felfestett jellel is.
A táblával leggyakrabban Párizsban és környékén, illetve a nyári utazási szezonban Dél-Franciaországban találkozhatunk. A nagyvárosok közül elsősorban Grenoble, Lyon, Nantes, Rennes és Strassburg környékén vannak ilyen megkülönböztetett sávok.
A francia rendőrség 2023. szeptembere óta intelligens radarokkal állapítja meg a járműben tartózkodó utasok számát. A kijelölt sávot illetéktelenül és folyamatosan igénybe vevő járművek vezetői 135 eurós bírsággal sújthatók.
Forrás: OmnibusRevue
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.