Az országban mintegy ezer darab életmentő készüléket helyeztek már ki
Korábban írtunk arról, hogy mit tegyen egy autóbusz vezetője, ha az utas rosszul lesz a buszon. Most annak jártunk utána, hogy mely autóbuszokon vannak, illetve a közlekedéshez kapcsolódva hol lehetnek kihelyezve életmentő készülékek.
A Volán járatain nincs
A Volántól kapott információk szerint az autóbuszaikon – sem a távolsági közlekedésben, sem a helyi közlekedésben – nincsenek életmentő készülékek. Jellemzően a nagyobb városok autóbusz-állomásain vannak defibrillátorok, összesen 16 helyen. A készülékek helyét tábla jelöli, gyakorlatilag bárki számára hozzáférhetők. A defibrillátorokat szükség esetén a társaság részéről elsősorban az elsősegélynyújtásra kiképzett forgalmi szolgálattevők használják, a kihelyezett készülékek kezelése azonban nem igényel különleges képzettséget. Az elsősegélynyújtásra kijelölt munkavállalók kétévente elsősegélynyújtó tanfolyamon – továbbképzésen − vesznek részt.
Életet menthet
Körbenéztünk az autóbuszos körutazásokat kínáló utazási irodáknál is. A debreceni Grand Tours utazási iroda már több mint 30 éve van a piacon. Főként külföldi körutazásokat szerveznek, amelyek távolsága 1100−2000 km között mozog. – Nálunk körülbelül 10 éve minden autóbuszon vannak életmentő készülékek, illetve van a telephelyünkön, az irodában és a bánkúti fogadónkban is. Mi fontosnak tartottuk, hogy legyen mindenhol egy automata életmentő készülék – mondta Nagyné Éva, az utazási iroda egyik tulajdonosa és ügyvezetője.
Egy isztambuli út alkalmával használták is, és hála a buszvezetők lélekjelenlétének és felkészültségének, megmentették egy utas életét. Az utas az emeleti részen utazott, amikor rosszul lett. Kivitték a buszból, szívmasszázst alkalmaztak, de a defibrillátor hozta vissza. – Mentőt is hívtunk, de egy olyan mentő jött ki, amelyeiken nem volt életmentő készülék. Az utas azóta is él, és jól van – tette hozzá Nagyné Éva.
Nem elég egyszer megvenni, a fenntartás is költségekkel jár
Az utazási iroda új alkalmazottai minden esetben részt vesznek elsősegély-oktatáson, illetve a régebbi dolgozók ismétlő képzéseken. Azt is megtudtuk, hogy egy életmentő készüléket nem elég csak egyszer megvenni, azokat karban is kell tartani, és a tartozékokat cserélni is kell. – A készülék beszerzési ára eleve több százezer forint, de a tartozékokat akkor is cserélni kell bizonyos időközönként, ha nem is használtuk. Az éves fenntartás is költségekkel jár – jegyezte meg az ügyvezető.
Életmentő készülékek adatbázisa
A Magyar Nemzeti Szívalapítvány honlapján működik egy Országos Automata Életmentő Defibrillátor (AÉD) Adatbázis, amelynek az a célja, hogy összegyűjtse mindazokat a helyeket, ahol életmentő készülékek vannak. Jelenleg 672 készülék szerepel ebben az adatbázisban. A nyilvántartás szerint viszont mintegy 1000 db félautomata készülék van kihelyezve szerte az országban. A térképes adatbázis itt érhető el: bit.ly/aéd.
Defibrillátor
Az életmentő készülékek is többfélék lehetnek: az automata rendszerűt bárki tudja használni, hiszen a készülék végigvezeti a felhasználót a folyamaton, s csak akkor ad le impulzust, ha arra szükség van. A manuális készülék használatához már megfelelő képzettség szükséges. Az életmentő készülékek árában is jelentős különbségek vannak. Attól függően, hogy mit tud a készülék, az ára 60 ezer forint és egymillió forint között változik.
Kalmár Erika
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.