Nem az a kérdés, hogy fogunk-e a buszon ottfelejtett értéktárgyakat találni, hanem az, hogy mit tegyünk vele. Nyomozzunk a tulajdonosa után, vagy csak őrizzük meg? Nézzük a helyes eljárást!
A talált tárgyak kezelését a Polgári törvénykönyv tartalmazza, s az alapok évtizedek óta változatlanok. A tennivalókat tehát nem nekünk kell kitalálni, csupán a törvényi előírásokat kell „felöltöztetve“ saját eljárásrendünkbe illeszteni.
Nyilvános helyen talált tárgyak
A nyilvános helyeken talált tárgyakat a megtaláló megtarthatja, ha annak a tulajdonosa egy éven belül nem jelentkezik érte. Élő állat esetén egy év helyett 3 hónapot kell erre várni. A talált tárgyat azonban nem tarthatjuk magunknál: ha 8 napon belül nem sikerült a tulajdonosnak visszaadni, akkor le kell adnunk a helyi jegyzőnek. A jegyző előtt nyilatkozni kell arról, hogy meg akarjuk-e tartani a tárgyat, ha nem jön el érte a tulajdonosa. A jegyző erről jegyzőkönyvet állít ki. Ha a tulajdonost nem találják meg, nem jelentkezik, akkor 3 hónap után a jegyző kiadja a tárgyat a megtalálójának. Ha pedig erre az illető nem tartott igényt, akkor a jegyzőnek kell a tárgyat értékesítenie olyan módon, ahogyan például a lefoglalt vagyontárgyakat értékesítik (pl. árverés útján).
Buszon felejtett holmik
Más a helyzet, ha az érintett tárgyat valaki a buszon, buszmegállóban vagy más, közönség számára nyitva álló helyen hagyta el. Ilyenkor a megtalálója nem tarthatja meg, át kell adnia a helyet üzemeltető cég munkatársának. Így ha egy utas bukkan rá az elhagyott tárcára vagy telefonra, akkor a sofőrnek kell átadnia, vagy a pályaudvaron adhatja le a forgalmi irodában.
Ettől kezdve az üzemeltető feladata, hogy a tárgyat visszajuttassa. Ha a tulajdonos személye megállapítható, akkor a lehető legrövidebb időn belül el kell hozzá juttatni a tárgyat. Ha nem állapítható meg, vagy nem jelentkezik érte, akkor az üzemeltetőnek három hónapig kell a tárgyat megőriznie. Ha erre nincs lehetősége, akkor átadhatja a jegyzőnek a megtalálástól számított 8 napon belül.
Ha 3 hónapon belül a tulajdonos nem jelentkezik, akkor az üzemeltető eladhatja a talált holmit. A tulajdonos még ezt követően is jelentkezhet – ebben az esetben az eladásból származó pénzt kell neki kifizetni. A tulajdonos egy év leteltével már nem követelheti a tárgyat vagy az eladásból származó pénzt.
A törvény közvetlenül nem ír arról, hogy a megtaláló felszámolhat-e tárolási vagy kezelési díjat az ügyintézésért. Közvetett módon azonban ezt mégis lehetővé teszi. A Ptk. tartalmaz egy olyan rendelkezést, hogy a talált tárgy kiadását meg lehet tagadni addig, míg a tulajdonos ki nem fizeti a vele kapcsolatos költségeket. Nagyobb tárgyak esetén tehát egy észszerű tárolási díjat nyugodtan felszámolhatunk.
Ezek tehát a Polgári törvénykönyv főbb szabályai a talált tárgyakkal kapcsolatban (2013. évi V. tv. 5:54-5:64 §). Ezeket a szabályokat kell a saját eljárásaink leírásával kiegészítenünk.
Érdemes rögzíteni a feladatokat
A Ptk. nem szól arról az esetről, amikor egy alkalmazott találja meg az elhagyott holmit. Legjobb a saját üzletszabályzatunkban leírni, hogy ilyenkor kinek mi lesz a dolga. Ki lesz az a személy a vállalkozásnál, akinek a feladata lesz a talált tárgyak sorsának a kezelése? Ő fogja
- a tárgyakat fogadni a munkatársaktól vagy utasoktól
- nyílvántartást készíteni a talált tárgyakról
- megpróbálja megtalálni, elérni a tulajdonosokat
- gondoskodik a tárgyak megfelelő raktározásáról
- szükség esetén gondoskodik a 3 hónapon túl őrzött tárgyak eladásáról.
Gondoskodjunk arról, hogy a személyzet érintett tagjai pontosan tudják, hogy mit kell tenniük a talált tárgyakkal kapcsolatban! A sofőrtől a takarítóig mindenkinek a figyelmét fel kell hívni a követendő eljárásokra.
Tudatosítsuk mindenkiben, hogy a talált tárgy eltevése lopás. A törvény pontosan előírja, hogy mi a teendő, tehát aki zsebre teszi a buszon talált holmit, az törvénysértést követ el. Kezeljük az esetet ugyanolyan szigorúan, mintha közvetlenül lopna el valamit!
A talált tárgyakról és kezelésükről mindig készítsünk jegyzőkönyvet! Csak ennek birtokában tudjuk később bizonyítani, hogy a szabályok szerint járunk el. A jegyzőkönyvből derüljön ki, hogy mi lett a tárgy sorsa. Ne bízzunk semmit az emlékezetre! Egy évvel később is jelentkezhet egy-egy tárgy tulajdonosa, s nekünk akkor is hitelesen be kell számolnunk a buszon felejtett holmi sorsáról.
Felnyithatjuk-e az elhagyott táskát?
Többekben felmerülhet, hogy megvizsgálhatjuk-e a tárgyakat, belenézhetünk-e egy elhagyott táskába? Hiszen erre nincs felhatalmazásunk, s megsértjük a tulajdonos személyiségi jogait, ha belenézünk a telefonjába vagy a táskájába.
Megtehetjük, hiszen ez a tulajdonos jogos érdeke és ez a miénk is. Egyrészt mindent el kell követnünk, hogy megtaláljuk a tulajdonost. A telefonban találhatunk címet, valaki elérhetőségét, aki el tud vezetni a tulajdonoshoz. A táskában lehetnek hozzá vezető iratok. A talált táskát biztonsági okból is át kell néznünk. Meg kell győződnünk róla, hogy nincs-e benne romlandó vagy környezetére veszélyes holmi. Viszont az átvizsgálás során is tartsuk tiszteletben a tulajdonos jogait! Éppen ezért a tárgyak átvizsgálását, felnyitását soha ne végezzük egyedül, és írjunk az eseményről részletes jegyzőkönyvet.
Ha táskát hagynak nálunk, akkor készítsünk leltárt a tartalmáról. Ezt akár fotókkal is dokumentálhatjuk. Ellenkező esetben az utas azzal is jöhetne, hogy neki egy drága számítógép volt a táskájában, ami eltűnt, míg a táska a mi kezelésünkben volt. Előzzük meg az ilyen helyzetet egy korrekt jegyzőkönyvvel!
Mit őrizzünk meg, és mit ne?
Azt a kérdést is szabályozzuk, hogy mit tekintünk talált tárgynak! Néha egyáltalán nem dönthető el könnyen, hogy talált tárgyról vagy hulladékról van-e szó. Bontott csomagolású élelmiszert, kozmetikumot ne kezeljük talált tárgyként! Ezt írjuk is bele üzletszabályzatunkba, hogy utasaink se keressék rajtunk a buszon felejtett fél üveg italt, mert nem fogjuk tárolgatni. Egy ruhadarab esetén már nem ilyen egyértelmű a helyzet, a fél pár kesztyűről se jelenthetjük ki rögtön, hogy ez már csak hulladék. Lehet, hogy valakinek érték és jelentkezni is fog érte.
Nagy Csaba
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.