Egy új okiratot, úgynevezett tárolási bizonyítványt kell beszerezni minden egyes busz és teherautó tárolásához, ha azokat belterületi ingatlanon akarjuk tartani. Az okmányt a település jegyzőjének kell kiállítania. Ez nem csak egy új papírt jelent: a jövőben a jegyzők visszavonhatják a régebbi hozzájárulásokat is és félmillió forintra büntethetik a vállalkozókat, ha a buszok vagy teherautók zavarják a lakókörnyezetet.
A 3,5 tonnát meghaladó össztömegű buszok, teherautók és pótkocsik tárolásának a szabályai régóta változatlanok. Két csoportot különböztetünk meg:
– azt a vállalkozást, mely 10-nél több járművet üzemeltet
– és azt, amelyiknek legfeljebb 10 járműve van.
A 10-nél több járművet üzemeltető vállalkozásnak külön telephelyet kell fenntartaniuk. A járműveket csak olyan telephelyen tárolhatják, amit a cégbejegyzésük vagy az egyéni vállalkozói bejegyzésük tartalmaz.
A 10 vagy kevesebb járművet mozgató vállalkozásokra enyhébb szabályok vonatkoznak. A járműveket lakott területen, akár családi ház kertjében is lehet tárolni, ha az ingatlan erre megfelelő. Erről a helyi jegyzőnek kell egy igazolást kiállítania, majd a jegyzői igazolás birtokában jegyezhető be a járműnyilvántartásba és a forgalmiba a kiválasztott tárolási hely.
Nem sok támpontjuk volt a jegyzőknek
Azt, hogy a kiválasztott ingatlan alkalmas-e a járművek tárolására, a jegyzőnek kell megvizsgálnia. Az alkalmasságot a jegyzők többnyire más jogszabályokból igyekeznek levezetni. A jegyzői hozzájárulást előíró, a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény ugyanis nem fejti ki bővebben, hogy hogyan is kell ezt az alkalmasságot megvizsgálni. Mi alapján számítson alkalmasnak egy terület? A jegyzők nem tudnak mást tenni, mint összegyűjtik a KRESZ, az építési törvény, meg a helyi építési szabályok előírásait. Ezek alapján például sokszor az jön ki, hogy családi házas övezetben nem is nagyon lehetne teherautót vagy buszt tárolni. Pedig valójában a törvény nem a tárolást tiltja meg, hanem a parkolók, garázsok létesítését ezekben az építési övezetekben. Helyben mégis gyakran másként értelmezik a jogszabályokat. A jegyző a jogszabályokból kiindulva sokszor feltételezések alapján dönt. Például arra hivatkozik, hogy a járművek tárolása, használata zavaró lehet a környéken lakók számára. Ilyen esetben egyszerűen összekeverednek a fogalmak: a teherautó tárolására való alkalmasságot nem lehetne azzal elutasítani, hogy az autó használata zavaró lehet-e a környezetre vagy nem. Nem lehetne minden bizonyíték nélkül azzal indokolni egy elutasítást, hogy „úgy gondoljuk, hogy ez zavarni fogja a szomszédokat”.
A lényeg, hogy legtöbbször a jegyzőn múlik, hogy az ügyben milyen jogszabályokra hivatkozik, és kiknek a véleményét kéri ki. A vállalkozó ebből a folyamatból csak annyit tapasztal, hogy bead egy kérvényt, majd – jó esetben – kap egy hozzájárulást vagy egy elutasító végzést a jegyző aláírásával.
Hozzájárulás helyett tárolási bizonyítvány lesz
Ez a folyamat érdemben a jövőben sem változik meg, csak több papírmunkát kell elvégezni vele. A kötelező jegyzői hozzájárulásnak nem volt eddig semmilyen hivatalos kerete. Most majd lesz, igazolásként ezután egy hatósági bizonyítványt kell a járműhöz kiállítani.
A törvénymódosítás hasznaként azonban azt mindenképpen feljegyezhetjük, hogy ez már legalább ad szempontokat az ingatlan minősítéséhez. Az ingatlant a jegyző akkor mondhatja alkalmasnak a járművek tárolására, ha
– az ingatlanon és annak környezetében az épített és a természeti környezetre tekintettel elegendő tér áll rendelkezésre a beparkolás és tárolás érdekében
– az ingatlan közvetlen környezete nem sűrűn lakott és
– az ingatlanon tárolt járművek által okozott környezeti zaj vagy bűzhatás által okozott zavaró hatás – tekintettel a lakókörnyezet jellegére is – nem jelentős.
E legutóbbi pontba persze még mindig belefér a szomszédok zavarására történő hivatkozás, de legalább már valamilyen keretek közé szorítja a jegyzői vélemény kialakítását.
Vissza is lehet vonni
A törvénymódosítás arról is rendelkezik, hogy mi van akkor, ha megváltozik az ingatlan környezete és a továbbiakban már nem felel meg a feltételeknek. Ilyenről eddig nem volt szó. Ha a jegyző kiadta a hozzájárulást a tároláshoz, később azt visszavonni már nem lehetett. Pedig a feltételek változhatnak. Van például egy külvárosi telkünk, ahol senkit nem zavar a buszok tárolása és reggeli indítása. Igen ám, de az eltelt évek alatt lakópark létesült az egykori üres környéken, s egyre több lakó panaszkodik a dízelfüst meg a reggeli zaj miatt.
Az új rend szerint a jegyző ilyenkor visszavonhatja korábban kiadott engedélyét. Ha megváltoznak a körülmények, akkor felszólíthatja a vállalkozót a tárolás befejezésére. Ha ezt nem tesszük meg, 500 ezer forint bírságot szabhat ki. Ez alól éppen az említett példánk lehet csak kivétel. Ha a terület azért nem lesz alkalmas a későbbiekben tárolásra, mert nő a népsűrűsége, akkor a vállalkozóknak nem kell feltétlenül elhagynia a helyet, csak a megváltozott körülményekhez kell igazodnia. Például eddig 6 buszt is tarthattunk a területen, ám a jövőben csak kettőhöz járul hozzá az önkormányzat.
Nem jó hír, de a törvény lehetőséget ad ezeknek a szabályoknak a visszamenőleges alkalmazására is. Azaz a jegyző felhatalmazást kap arra is, hogy a korábban kiadott hozzájárulásokat visszavonja, ha azóta megváltoztak a körülmények. Ezzel a felhatalmazással gyakorlatilag az összes forgalomban lévő busz és teherautó tárolási körülményeit újravizsgálhatják a helyi hatóságok.
Ezt az új tárolási bizonyítványt azoknak kell kiváltaniuk, akik mostantól, június 13-tól vásárolnak valamilyen járművet, vagy akarják annak tárolási helyét megváltoztatni. A meglévő járművekkel jelenleg nincs tennivaló. Arra azonban számítani lehet, hogy egyes esetekben az önkormányzat felül fogja vizsgálni a korábban kiadott hozzájárulásokat, ha annak kiadása óta megváltoztak az érintett hely sajátosságai.
Forrás: 2021. évi LIX tv. 1. §
Nagy Csaba
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.