Egyre több európai városba kell behajtási engedély, ha csak nem akarjuk megkockáztatni a néhol igencsak horribilis büntetést. Van, ahol a behajtást műszaki feltételekhez kötik, van, ahol ezt pénzzel ki lehet váltani. Aztán vannak olyan helyek is, ahol ragaszkodnak bizonyos műszaki feltételekhez, de annak is fizetnie kell, aki behajthat. Sőt még ezeken túl is leleményesek a helyi döntéshozók. Az már látszik, hogy Euro3-as dízelbusszal egyre kevesebb helyre tudunk utasokat vinni.
Egyre-másra jelentek meg az európai városok környékén az alacsony kibocsátású zónák (LEZ), ahol fokozatosan nehezítik meg a legkörnyezetszennyezőbb járművek, köztük a turistabuszok behajtását. Ez a nehezítés lehet a régebbi, korszerűtlenebb motorokkal rendelkező járművek behajtásának teljes tiltása vagy jelentős díjfizetésre kötelezése. Jelenleg az aktív LEZ zónák száma Európában 320, de a tervek szerint 2025-re már 507 fog üzemelni.
Nézzük meg, hogy Európa turisztikai szempontból népszerű célvárosaiban milyen korlátozásokra számíthatunk!
Barcelona
Munkanapokon 7 és 20 óra között Barcelona egész területén csak az olyan M1 kategóriájú kisbuszok közlekedhetnek, amelyek legalább Euro 3-as benzin vagy Euro 4-es dízel motorral rendelkeznek. (A korlátozás több agglomerációs települést is érint. Érvényes L’Hospitalet de Llobregat-ban és Sant Adrià de Besòs-ban, illetve Esplugues de Llobregat és Cornellà de Llobregat egy részén.)
Az M2-M3 kategóriájú buszok dízelmotorjainak el kell érni az Euro 4-es szintet. A nem spanyol járműveket előzetesen regisztrálni kell a bit.ly/BarcelonaRegisztráció oldalon, melynek díja 7 €. A benyújtott kérvényt 15 nap alatt dolgozzák fel és igazolják vissza, addig nem lehet belépni a zónába. A regisztráció nélkül közlekedő járművek 200-1800 € bírságra számíthatnak.
Az előírásoknak nem megfelelő járművek legfeljebb évente 10-szer napi engedélyt kérhetnek. Az egynapos engedély 5 €. Ha valakinek a járműve megfelel ugyan az előírásoknak, de nincs 15 napja kivárni az engedélyt, akkor ő is kérhet egynapos engedélyt egészen a belépést megelőző nap 23.59-ig. Ilyenkor ha beérkezik a díj, azonnal érkezik az engedély is.
Bécs
Az alacsony kibocsátású zóna csak a teherautók behajtását korlátozza, a buszokat nem. Ugyanakkor az óvárosba a Ringstrasse és a Franz Josefs Kai által határolt területre (1. kerület) csak engedéllyel lehet behajtani. Ezt a hatóságok az itt található szállodák, gasztronómiai létesítmények vagy rendezvényhelyszínek megközelítésére, transzferére adják ki. Így az úti célként szolgáló létesítménytől kell előre igényelni.
Advent idején a 6-7-8-9. kerületben is behajtási korlátozások vannak. Ide október végétől napi kb. 3.000 darab behajtási engedély vásárolható, melynek ára buszonként 45 € (www.wien.gv.at/verkehr-stadtentwicklung, www.buseinfahrtskarte.wien.at).
A belváros környékén kb. 10 tízperces utascserélőt jelöltek ki, illetve van két olcsó buszparkoló is az Ernst Happel Stadion, ill. a Prater környékén. A fizetős parkolóknál figyelni kell az ún. „Kurzparkzone”-ra, mert itt csak maximum 2 óráig lehet parkolni.
Dubrovnik
Horvátországban sehol sincs alacsony kibocsátású zóna, Dubrovnik óvárosába viszont nem lehet behajtani gépjárművel. A város többi részében a szűk kis utcákban 5 parkolózóna van, különböző tarifákkal (1,30-10 €/óra) de ezeket jobbára csak a személygépkocsik vagy minibuszok tudják használni. (ld. a térképet)
Van két különleges forgalmi övezet az óváros környékén, ahol online lehet a ki- és beszállás 30 perces időtartamára helyet és időpontot vásárolni (web: (bit.ly/DubrovnikParkolóFoglalás). Ennek díja
- 8+1 fős buszok számára 26,54 €,
- max 30 fős buszig 53,09 €,
- 30 fősnél nagyobb buszoknak 106,18 €.
A jegy nélkül megállók 265-1.370 eurós bírságra számíthatnak.
Ajánlott turistabusz parkoló a „Luka Gruz”, Grúzs kikötő parkolója (Obala pape Ivana Pavla II 1), ahol 8 euróért parkolhatunk óránkánt, a napijegy pedig 54 euróba kerül.
Ljubljana
Szlovéniában nincs alacsony kibocsátású zóna. Csupán a főváros, Ljubljana történelmi óvárosában 21 utcára kiterjedően hoztak létre kamerákkal ellenőrzött gyalogosövezetet. Ide csak különleges engedéllyel szabad behajtani. A központban három helyen van maximum 10-15 percre ingyenesen igénybe vehető utascserélő hely. A környéken két több órán át igénybe vehető fizetős buszparkoló is van, a külvárosban mindezt ingyen is meg lehet találni.
London
Londonban 3 egymásba ágyazott alacsony kibocsátású zóna van: a LEZ, az Ultra LEZ (ULEZ) és a Torlódási díj zóna (CS).
Minden Londonba belépő külföldi járműnek előzetesen regisztrálni kell a bit.ly/LondonRegisztráció linken. A legbelső kerületekben érvényes torlódási díj alól a 9 vagy több üléses buszok mentesülnek.
Ingyenesen léphetnek be a LEZ zónába a buszok, ha 5 tonnáig legalább dízel Euro3-as, 5 tonna felett dízel Euro 6-os motorral rendelkeznek. Az ULEZ zónába az ingyenességhez 5 tonnáig Euro 4-es benzines vagy Euro 6-os dízel motorra lesz szükség, 5 tonna felett pedig Euro 6-os dízelre.
Figyelem! A tervek szerint 2023. augusztus 29-től a város összes kerületében az ULEZ előírásai fognak életbe lépni!
Ha a buszunk nem felel meg az adott zónában elvárt kibocsátási követelményeknek, akkor meg kell fizetnünk zónánként a következő díjat:
- 5 tonna alatti buszok 100 GBP (130 €)
- 5 tonna feletti buszok 200 GBP (260 €)
A fizetéshez használjuk a bit.ly/LondonOnlineFizetés oldalt.
Milánó
Area C
Milánó Belvárosában a LEZ zóna hétköznap 7:30 és 19:30 között él. A buszokra továbbra sem érvényes a többi jármű részére előírt 7,5 m-es hosszúsági korlátozás. Ide behajtani 2023. október 1-ig legalább Euro 2 benzines, és Euro 5 dízel járművekkel lehet. Ezt követően 2023. október 2. és 2025. október 1. között már csak Euro 3-as benzines és Euro 6-os dízel turistabuszokkal lehet behajtani a zónába.
A zóna használatáért fizetni kell: bit.ly/Milanoztl3. A turistabuszok számára a hossz és az ülésszám függvényében 40-65-100 euró a napi behajtási díj, ami magában foglal 5 óra parkolást is. A megvásárolt jegyet aktiválni kell a belépés napján vagy az ezt követő napon délig. A fizetés elmulasztása 70-285 eurós bírsággal jár. Hét napon belül lehetőség van halasztott belépőjegy vásárlására is, de ennek 15 € a felára.
Area B
Ez a terület majdnem egész Milánó területét lefedi. Ide előreláthatólag 2024. október 1-ig turistabuszokkal csak akkor hajthatunk be, ha legalább Euro 1-es benzines vagy Euro 5-ös dízel motorral rendelkezik.
Párizs
Reggel 8 és este 8 között Nagy-Párizs területére csak CRIT’ Air 3, vagy jobb matricával hajthatnak be a turistabuszok. Ehhez legalább Euro 5 dízel vagy Euro 3 benzin motor szükséges.
Előreláthatólag 2025. június 30-tól már CRIT’ Air 2 -re szigorodik a behajtás.
A Franciaországon kívül bejegyzett gépjárművekre a matricát online, a bit.ly/PárizsiMatrica oldalon lehet igényelni. Ára: 3,11 plusz 4,41 euró postaköltség, és kb. 3 hét alatt kapjuk kézhez.
A regisztrálás során a gépjármű adatain kívül a forgalmi engedély beszkennelt másolatát is fel kell tölteni. A matrica az adott járműre mindaddig érvényes, amíg az jól olvasható marad. A matricát a szélvédő jobb alsó részére, jól látható helyre kell felhelyezni. Ha nincs matrica, a nagybuszosok 135 eurós, a 8+1 fős kisbuszosok 68 eurós bírságra számíthatnak.
Pozsony
A városba történő behajtáshoz nincs szükség engedélyre, a sétáló utcák kivételével nincs a turistabuszok elől elzárt terület. A belváros is viszonylag kicsi, jól bejárható. Hét helyen van kialakítva 10 perces utascserélő, három helyen ingyenesen parkolhatnak a buszok, az összes többi fizetős.
Prága
Csehország fővárosában két korlátozott belépésű zóna van, ahova 2022. július 1-től már csak Euro 6-os buszokkal hajthatunk be.
A belső zóna határa mellett 9, a külső zónában további két, maximum 10 perces leállású utascserélő hely van. A külső zónában viszont 18 helyen jelöltek ki buszparkolót: bit.ly/PrágaiUtascserélőkParkolók.
A belső zónába, mely a történelmi belvárost jelenti, a buszok csak engedéllyel hajthatnak be. Az itt lévő szállodák számára külön engedélyt adnak ki, amelyeket a szálláshelyek küldenek meg az odatartó buszoknak. Minden más esetben ha a busz a belső, tiltott zónába szeretne behajtani, engedélyért kell folyamodnia, amelynek módjáról bit.ly/PrágaiEngedélyek oldalon olvashatunk. Az engedélyben meg kell adni a behajtás okát, amelyet a hatóságok egyedileg bírálnak el. Kétféle behajtási engedélyt adnak ki. Az éves engedélyt általában menetrendszerű buszok kapják. A rövidtávú engedélyeket legfeljebb 3 napra adják meg, évente maximum 6 alkalommal.
Split
Split belső területe, a Diocletiánus Palota környéke, valamint a híres tengerparti Riva-sétány a forgalom elől elzárt terület. 5 férőhelyes utascserélő van a Riva-sétány közelében, az autóbusz állomásnál, mely 15 percig vehető igénybe, és díja:
- 9-20 fős busz esetén 19,91 €
- 20-35 fős busz esetén 39,81 €
- 35 utasnál nagyobb busz esetén 79,63 €
Ajánlott turistabusz parkoló: Parking Bus & Camper, ami 20 perces sétára van a központtól. Itt óránként 2 euróért parkolhatunk vagy 20 euróért vehetünk napijegyet.
Velence
Velencébe Mestrén keresztül lehet eljutni, így az „egy városnak” számit. A ZTL (LEZ) területek egymásba ágyazottak. Szinte az egész város beleesik a ZTL Bus zónába. Gyakorlatilag minden a városba behajtó turistabusznak fizetnie kell. Ez alól csak két útvonal élvez mentességet: a városon áthaladó autópálya-szakasz, illetve innen a Marco Polo reptérre vezető út.
Az összes többi utat csak a Velencei Városi Tanács által kijelölt szolgáltató, az AVM SpA által, díj ellenében kibocsátott engedéllyel vehetik igénybe a turistabuszok. A díj függ a jármű motorjának szennyezési fokától, a busz nagyságától és attól, hogy hova akar menni. Kevesebbet fizetnek azok a buszok is a behajtásért, akiknek utasai a városi szálláshelyeken szállnak meg vagy diákokat szállítanak. Egy normál turistabusz behajtása a kibocsátási adatok függvényében Velencébe tartva 190-520 euróba, Mestrébe tartva 150-450 euróba kerül. (Web: bit.ly/VelenceMestreÁrlista2023, jegyvásárlás: bit.ly/VelenceMestreJegyvásárlás)
A turistabuszoknak követniük kell a jelzőtáblákat, amelyek a városban található 4 ellenőrzőponthoz vezetnek. Itt kell bemutatnunk a jegyvásárlás visszaigazolását elektronikus módon. Az utascserét a People Mover megállóhely melletti Tronchetto kijelölt területén hajthatjuk végre, ahol az első 30 perc ingyenes, 31-60 perc között viszont 15 €.

Őri András
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.