A szeptember elején hatályba lépett új fővárosi parkolási rendelet alaposan átírta a Budai Várban történő várakozás szabályait is. A Vár területén lévő várakozási övezetben csak külön engedély birtokában várakozhatnak a turistabuszok.
Az egyes várakozási övezeteket még 2016-ban hozta létre a főváros, most azonban szigorítottak a szabályokon. A Budai Vár várakozási övezethez az I. kerületben a Dísz tér, a Hunyadi János útnak a Szabó Ilonka utca és Dísz tér közötti szakasza és a Palota útnak a Dísz tér és Lovas utca közötti szakasza tartozik. Ezen a területen belül eddig egyszerűen parkolási díj megfizetésével is lehetett várakozni, mostantól azonban nem így van. Kizárólag az parkolhat a határokon belül, aki rendelkezik az előzetesen beszerzett autóbusz várakozási hozzájárulással.
Az autóbusz várakozási hozzájárulás is létezett már korábban is, de eddig önkéntesen lehetett használni. A különcélú vagy különjárati buszokra lehetett ilyen engedélyt váltani. Az engedély a várakozási övezeten belül 30 perces parkolást tett lehetővé – ez gyakorlatilag az utasok le- és felszállítására volt elegendő. Ezen az időn túl parkolási díjat kellett fizetni. Az engedély éves díja 100 órányi parkolási díj volt.
A budapesti új parkolási rendelet eredetileg változatlanul hagyta volna ezeket a szabályokat. A szigorítás az I. kerület polgármesterének köszönhető, ő terjesztette be a módosítást az eredeti javaslathoz. A szigorítás lényege, hogy az eddig önkéntesen kiváltható hozzájárulást kötelezővé tették: turistabusz csak ennek birtokában parkolhat ebben az övezetben.
5 órányi parkolás áráért mehetünk be, legalább Euro 6-os busszal
Az autóbusz várakozási hozzájárulás reggel 6 és este 10 óra között kötelező, ebben az időben más módon nem válthatjuk meg a várakozást a Várban. Sőt ebben az időben is korlátozott a parkolóhelyek hozzáférhetősége. Egyszerre, egy órán belül legfeljebb 24 busz várakozhat, az engedélyt az elsőként jelentkező 24 jármű kapja meg.
Régebbi buszokkal esélytelen parkolási engedélyhez jutni. A hozzájárulást csak elektromos, gázhajtású, hibrid vagy legalább Euro 6-os besorolású jármű kaphatja meg.
Átalakították a hozzájárulás kiadásának a díját is. Mivel most már kötelező kifizetni, ezért nemcsak éves engedély kérhető, hanem rövidebb időszakra is rendezhetjük a díjakat:
- a napi autóbusz várakozási hozzájárulásért 5 órányi parkolási díjat kell megfizetni
- a heti hozzájárulásért 25 órányit
- az éves hozzájárulásért pedig az egy órányi várakozási díj ötszázszorosát – azaz ötszörösére drágult a hozzájárulás kiadásának az ára a korábbiakhoz képest.
Az engedélyeket az I. kerületi önkormányzat adja ki, az ügyintézés a budavarikapu.hu oldalon indítható (lapzártánk idején átalakítás alatt áll, nem elérhető).
Azzal is számolnunk kell, hogy még az ötszörösére növelt díj sem jogosít fel hosszabb idejű parkolásra. Az engedély mindössze 15 perces tartózkodásra jogosít, ezt követően parkolási díjat kell a busz után fizetnünk. Az ötszörös díj ellenében tehát feleannyi időre kapunk parkolási lehetőséget. Az időt az övezetbe behajtás és a kihajtás között eltelt időre számolják, ami így behajtással, megállással együtt igen csak szűkösen lesz elég egy kényelmeskedő turistacsoport felszállására.
Nagy Csaba
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.