Csak egyetlen eljárás indítható a járművezető ellen akkor, ha az elmúlt 28 napból több nap adataival sem tud elszámolni. Ezt mondta ki a közelmúltban az Európai Bíróság, s ezzel egy évek óta alkalmazott olasz gyakorlatnak vet gátat. Ugyanakkor azt is szóvá teszik, hogy nem mindig jó a mostani gyakorlat, mert a kiszabott büntetésnek arányosnak kell lennie a szabálysértés mértékével. Minél több a hiány, annál magasabb büntetésre lenne szükség.
Magyarországon egy járművezető 400 ezer forintos bírságot kockáztat, ha nem tudja bemutatni az adott napra és a korábbi, a jogszabály által előírt időre vonatkozó adatokat, kézi feljegyzéseket és kivonatokat. Ma ez 28 napnyi adatot jelent, 2024-től viszont már 56 nap adataival kell majd elszámolni.
A magyar jogszabályok szerint akkor is egy eljárást kell lefolytatni, ha egy ellenőrzésen több szabálytalanságot is felfedeznek. Ezekért külön-külön jár a büntetés, de az összesen kiszabható bírságnak van egy maximuma. Bármit is követ el a sofőr, egy eljáráson belül nem büntethetik többre 800 ezer forintnál.
Az Európai Bíróság nemrég hirdette ki egy olyan ügyben hozott határozatát, amelyben a hatóság pontosan ennek az ellenkezője szerint járt el. Ez nem itthon történt, hanem Olaszországban, még 2013-ban. Két járművezetőt ellenőriztek, akik nem tudták bemutatni az elmúlt 28 napról szóló adataikat. Több nap is hiányzott a 28-ból. Az ottani hatóságok ezt akkor úgy dolgozták fel, hogy valamennyi hiányzó nap miatt külön-külön eljárást indítottak, és annyi bírságot szabtak ki a sofőrökre, ahány nappal nem tudtak elszámolni. Magyarországon ez sem ma nem lehetséges, sem akkoriban nem felelt volna meg a hatályos törvényeknek. A bírságokról szóló 56/2009-es kormányrendelet már akkor is azt írta elő, hogy az egyszerre felfedezett szabálysértéseket egy eljárásban kell elbírálni.
Ezt a magatartást várja el a tagállamoktól az Európai Bíróság is, ezt erősíti meg a közelmúltban született ítélet.
Több ezer ilyen olasz ügy van
Olaszországban egyébként ez a gyakorlat igen széles körű volt. Az Európai Bíróság az ítélet indoklásában megállapította, hogy Olaszországban több ezer azonos tárgyú jogvita van folyamatban. E területen nem egységes az ítélkezési gyakorlat, ezért az alapjogvitát elvi ítéletben kell eldönteni. Azaz kell egy olyan állásfoglalás, amihez az olasz bíróságoknak egységesen alkalmazkodniuk kell az ilyen ügyekben.
A bíróság szerint az adatok bemutatására vonatkozó rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az egyetlen kötelezettség. Mégpedig az, hogy az érintett időszak egészéről be kell mutatni az adatrögzítő lapokat. Ennek megsértése egységes jogsértést valósít meg, és csak egyetlen büntetés kiszabásához vezethet.
Arányosnak kéne lenniük a büntetéseknek
Az uniós bírósági ítélet ugyanakkor egy másik megközelítést is tartalmaz. Utalnak arra, hogy a bírságnak kellően visszatartó erejűnek, arányosnak és hatékonynak kell lennie. Márpedig ha egységes a bírság, bármekkora is a jogsértés, akkor ez nem tekinthető sem arányosnak, sem visszatartó erejűnek.
Olyan gyakorlatot kell kialakítani, ami alapján különbséget lehet tenni a kisebb és nagyobb jogsértések között. Nem kaphat ugyanakkora büntetést az, aki csak egy nappal nem tud elszámolni, mint az, akinek sokkal súlyosabb a jogsértése. Ezzel ugyanis a több szabálysértést jutalmaznánk. Ha az első hiányzó nap után már mindenképpen ugyanakkora lenne a büntetés, akkor ennek nem lenne semmilyen visszatartó ereje.
Az Európai Bíróság ebben a kérdésben is egy olyan szabályozást vár el, hogy a büntetés annál magasabb legyen, minél hosszabb idő hiányzik a sofőr igazolható adatai közül.
Az Európai Bíróság ítélete itt olvasható magyarul: bit.ly/28nap-birsag
Nagy Csaba
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.