Mikor fizet a biztosító?

    Mikor fizet a biztosító?

    ~6 perc olvasás
    kárkifizetéskárkifizetés határidejemennyi idő alatt fizet a biztosítómikor fizet a biztosító
    Egy közlekedési baleset után gyakorlatilag bármeddig elhúzhatja a kártérítés kifizetését a biztosító. A biztosítókat kötik ugyan törvényben lefektetett ügyintézési határidők, ám ezek könnyen kijátszhatók arra hivatkozva, hogy nem érkezett be időben minden irat.

    Egy közlekedési baleset után gyakorlatilag bármeddig elhúzhatja a kártérítés kifizetését a biztosító. A biztosítókat kötik ugyan törvényben lefektetett ügyintézési határidők, ám ezek könnyen kijátszhatók arra hivatkozva, hogy nem érkezett be időben minden irat. A károsult viszont az ügy lezárásáig nem jut hozzá a kártérítéshez, így csak a vesztesége halmozódik.

    Olvasónk még áprilisban vált vétlen részesévé egy közlekedési balesetnek Szlovákiában. A kocsisor lassított, ám a hátulról érkező horvát furgon vezetője ezt nem vette észre, és hátulról belecsapódott. A vállalkozó itthon a MABISZ segítségével derítette ki, hogy melyik biztosítóhoz tartozik az ügy, s haladéktalanul meg is kereste őket kárigényével. A papírokat elindították, ám hónapok óta egy lépés sem történik az ügyben. A magyar társaság szerint a horvát fél nem küldi a papírokat, így ők nem tehetnek semmit. Az ügy egyre csak húzódik, olvasónk pedig nem jut a pénzéhez. Mivel a munkaeszköze ment tönkre, így a kártérítés megérkezéséig csak a vesztesége lesz egyre nagyobb, hiszen a sérült jármű kiesett a termelésből. Mit tehet ebben a helyzetben, vagy mit kellett volna lépnie, hogy ez az állapot ne következzen be?

    A magyar biztosító nem a barátunk

    Sajnos a nemzetközi biztosítási ügyek a legnehezebbek. A magyar károsult szeretné itthon, magyarul intézni az ügyeit, s ehhez látszólag meg is kapja a segítséget egy hazai biztosítótól. Legtöbben észre sem veszik, hogy ezzel mekkora csapdába sétálnak bele. A biztosító, amihez ilyenkor a legtöbben fordulnak, nem a károsult oldalán áll, s bizony egyáltalán nem érdeke, hogy az eljárás mielőbb lezáruljon.

    Lássuk, hogyan is történik egy nemzetközi káresemény feldolgozása! Az Európai Unión belül közös szabályok szerint zajlik a kárrendezés. Ha egy balesetben több ország polgárai érintettek, akkor a kárrendezés indulhat bármelyikük országában vagy a baleset helye szerinti államban is. Így olvasónk elindíthatta volna az ügyét Szlovákiában, Horvátországban és Magyarországon is. Az egyes biztosítók szerződésben állnak más országbeli társaságokkal. Ha egy horvát cég biztosítja a károkozó járművét, de az eljárás Magyarországon indul el, akkor a horvát céget itt egy szerződött partner biztosító képviseli. Ezt úgy hívják, hogy kárrendezési megbízott. Olvasónk a MABISZ-tól az érintett horvát cég magyar kárrendezési megbízottjának a címét kapta meg, s nála kezdeményezte a kárrendezést. De ez a társaság a horvát biztosítótól kapta a megbízását, tőlük kapja a megbízás díját is. Nem a magyar károsult felet képviseli az ügyben, hanem a károkozó horvát biztosítójának az érdekeit tartja szem előtt. Ezt látnunk kell, hogy megértsük az ilyen eljárások nehézségeit. 

    Ha külföldön, főleg Nyugat-Európában ér minket baleset, sokkal jobban járunk, ha helyben indítjuk el a kárrendezést. Ehhez persze kell nyelvismeret, és a helyi jogszabályokban is el kell igazodni, ami nem megy önerőből. Ezért ilyenkor forduljunk kárrendezési szakértőhöz, s azzal bízzuk meg, hogy a kárigényt közvetlenül a károkozó külföldi biztosítójához nyújtsa be. Többnyire gyorsabb ügyintézésre és egészen biztosan lényegesen magasabb összegekre számíthatunk, mintha a magyar kárrendezési megbízotton keresztül intéznénk az ügyet.

    Milyen határidőt kell a biztosítónak tartania?

    Reálisan azt kell mondanunk, hogy semmilyen határidőt nem kell a biztosítóknak betartaniuk. Persze a törvény nem ezt írja, de a megfogalmazások miatt a határidőkre vonatkozó szabályokon nagyon is könnyű átlépni.

    A kötelező felelősségbiztosításról szóló törvény az első határidőt a károsult számára írja elő. A baleset bekövetkeztétől számított 30 napon belül meg kell tennünk a kárbejelentést. A károkozónak is be kell jelentenie az eseményt saját biztosítójának, méghozzá gyorsabban: neki erre mindössze 5 munkanapot ad a törvény. Külföldön bekövetkezett baleset esetén ezeket a határidőket a hazaérkezés napjától kell számítani.

    A következő határidő már egy könnyen átléphető szabály. A biztosító a kárigény beérkezése után 15 napon belül köteles egy kellően megindokolt kártérítési javaslatot adni. A könnyítés ebben az, hogy ezt a határidőt a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezési idejétől kell számítani. Azt pedig a törvény már nem határozza meg, hogy milyen dokumentumot lehet nélkülözhetetlennek tekinteni. Ebbe beletartozhatnak a különböző szakértői felmérések is, vagy akár a felelősség megállapítását alátámasztó dokumentumok. A balesetért viselt felelősség csak akkor egyértelmű, ha a károkozó elismeri azt. Minden más esetben szakértők állapítják meg a felelősség kérdését. Ha pedig rendőri intézkedés is történt a helyszínen, akkor a rendőrségi eljárás lezárásáig a biztosító egy lépést sem fog tenni, hiszen a rendőrség állapítja meg a viselt felelősség mértékét. De ezen túl is, akár egy lényegtelennek tűnő kis irat késedelmes beérkezése miatt is várhat hónapokat az ügy elindítása.

    A biztosítónak elvileg 3 hónapja van arra, hogy a fentebb említett ajánlatát megtegye. Ha tehát nem érkezik be minden szükséges irat, és a 15 napos határidő nem tartható, akkor is legfeljebb 3 hónapig várakoztathatják az ügyfelet. A gyakorlatban ez is sokkal hosszabbra nyúlhat, hiszen a 3 hónapot is a megfelelő kárigény beérkezésétől számítják. Az iratok tologatása elég nagy játékteret ad a biztosítóknak.

    Olvasónk esetében például könnyen lehet, hogy a biztosító a Szlovákiában zajló rendőrségi eljárás végét várja a kárrendezés folytatásával. Hiába látszik egyértelműnek a baleseti felelősség, addig nem intéznek semmit, amíg a kinti rendőrség jogerősen le nem zárja az ügyet.

    Az első ajánlat

    A biztosító első ajánlata gyakran egy azonnali készpénzes kifizetésről szól. Ez az úgynevezett gyorskár, legtöbbször így nevezik az ügyintézés során. Ennek az a lényege, hogy a kár felmérése után a biztosító tesz egy azonnali ajánlatot egy készpénzben kifizetendő összegre. Sokan elfogadják, mert a hosszú tortúra helyett ez azonnali pénzt hoz. Viszont az összeg alacsony lesz, s egyáltalán nem biztos, hogy elég a szakszerű javításhoz. Ez annak jó, aki megelégszik azzal, hogy kap valami pénzt, a járművet meg vagy hagyja törötten, vagy bontott és egyéb alkatrészekből, sokszor számla nélkül megcsináltatja. Az ilyen módon kapott készpénzzel ugyanis nem kell a biztosító felé elszámolni. Az eljárás hátránya viszont az, ha alulbecsüljük a kárt. Sok esetben csak a szerkezet megbontása során derül ki, hogy mekkora is a tényleges kár. Hiába érnek meglepetések, a biztosító utólag már nem fog többet fizetni. Ezért azt javasoljuk, hogy a kárrendezés mindig a tényleges javítási költség számlái alapján történjen. Igaz, ez a megoldás hosszabb időt vesz igénybe.

    Ebben az esetben a kárszemle után megkezdődik a jármű javítása. A biztosító 15 napos határideje viszont csak akkor kezdődik, amikor a busz kész, s a műhely összeállította a biztosítónak a számlát. Az is mindennapos, hogy a javítás után újra szemlézik a buszt, ellenőrzik, hogy minden pontosan úgy történt-e, ahogyan az a műhely számláján szerepel. Csak ezt követően ítélik meg a kártérítési összeget.

    Nem csak a javítási költséget kaphatjuk meg

    Vállalkozóként számoljunk azzal is, hogy nem csak a jármű javítási költségét igényelhetjük a biztosítótól. A busz a munkaeszközünk, amit pótolni kell a javítás ideje alatt. Kénytelenek vagyunk például bérelni helyette egy másikat. A bérleti díj is elszámolható, ez is szerepeltethető a kárigény összeállításakor. A biztosító kénytelen lesz kifizetni ezeket a tételeket – még ha az iratok beérkezése miatt az egyszerűnek tűnő kárrendezés is hónapokat, vagy akár több mint egy évet is elvesz az időnkből.

    Nagy Csaba

    Ne maradjon le a legfontosabb buszos hírekről!

    Iratkozzon fel hírlevelünkre és elsőként értesüljön a jogszabályváltozásokról, iparági újdonságokról!

    Jelölje meg az Önre jellemző kategóriákat. (opcionális, több is választható)

    Busz Transz Magazin

    Hiteles szakmai forrás és közösségi tudásbázis egy helyen.

    Kapcsolat

    Új Média Kft.
    8800 Nagykanizsa, Magyar u. 181.

    © 2026 Busz Transz Magazin. Minden jog fenntartva.

    Üzemeltető: Új Média Kft. · Cégjegyzékszám: 20-09-065120 · Adószám: 12717576-2-20

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.