Elkezdődött az ország legdrágább hídjának építése

    Elkezdődött az ország legdrágább hídjának építése

    ~1 perc olvasás
    2024 végén az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában elkezdődött a mohácsi Duna-híd építése. A komp, és a légvonalban 28 kilométerre lévő bajai híd kiváltása a környéken élők régi vágya.

    2024 végén az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában elkezdődött a mohácsi Duna-híd építése. A komp, és a légvonalban 28 kilométerre lévő bajai híd kiváltása a környéken élők régi vágya.

    A kiviteli tervek 2022 végére elkészültek, ám egy ideig úgy tűnt, hogy a kormány 2022-es beruházási stopja a mohácsi híd építését is parkolópályára tette. A kabinet később határozatban mondta ki, hogy a projekt felmentést kap a beruházási stop alól, így 2024 végén a Duna Aszfalt Zrt. elkezdhette a munkaterület előkészítését.

    Ezzel egyidejűleg nyilvánosságra hozták, hogy a híd 300-320 milliárd forintból készülhet el, kétszer kétsávos átkelővel, valamint a hozzá vezető útszakaszokkal. A korábbi „rekorder”, a Kőröshegyi-völgyhíd 51,175 milliárd forintból épült meg, ekkor egy 14,2 kilométer hosszú autópálya-szakasz is létrejött 76 milliárd forintból – igaz ez a beruházás 2007-ben történt. Szakemberek szerint várhatóan jó ideig a mohácsi híd lesz az utolsó vidéki Duna-híd Magyarországon

    Forrás: Magyar Építők

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.