Július végétől szólhat az ország legújabb zenélő útja

    Július végétől szólhat az ország legújabb zenélő útja

    ~1 perc olvasás
    Nógrád helyett Heves vármegyében épül meg az ország legújabb zenélő útja, amely az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét játssza majd.

    Nógrád helyett Heves vármegyében épül meg az ország legújabb zenélő útja, amely az Ismerős Arcok Nélküled című slágerét játssza majd.

    A projekten hetek óta dolgoznak, és bár a közösségi oldalakon terjedő posztokból arra lehetett következtetni, hogy valamilyen hiba miatt fel kellett marni az aszfaltot, és újrakezdték az egészet, erről szó nincs. Az Építési és Közlekedési Minisztérium azt írta, a zenélő aszfalt építési munkái még nem fejeződtek be.

    Az eddig elkészült felfestések próbaszakaszok voltak. Ezek alapján választották ki a megvalósítandó dallamot és hangzást. A marási, aszfaltozási, illetve a festési munkák két ütemben készülnek el, így a két munkafolyamat között a forgalomterelést várhatóan – ideiglenesen – feloldják. A munka a tervek szerint július végére fejeződik be, akkor várható a forgalomkorlátozás végleges feloldása, s akkortól szólhat az ország legújabb zenélő útja.

    Forrás: Sokszínű Vidék

    Ez a weboldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében.

    A "Rendben" gombra kattintva elfogadja az összes süti használatát. További részletekért olvassa el Sütitájékoztatónkat.