Megjelent a 25 év alatti fiatalok szja-mentességéről szóló törvény. Az adómentesség nem teljes körű, például a bérbeadásból, szálláshely-szolgáltatásból származó jövedelmek után továbbra is kell adót fizetniük az érintett fiataloknak is.
Év elején jelentette be a kormányfő, hogy 2022-től adómentességet biztosítanak majd a 25 év alatti dolgozó fiataloknak. Az erről szóló törvénymódosítás május elején született meg.
A korábbi várakozásoknak megfelelően egy kedvezményről, adóalap-csökkentésről született döntés, nem pedig teljes adómentességről. A kedvezmény csak a bérjellegű jövedelmekre érvényesíthető. Belekerült a vállalkozói kivét is, így akár egyéni, akár társas vállalkozó fiatalok, cégvezetők is igénybe vehetik. Ugyanakkor nem érvényesíthető például az ingatlan eladásából, bérbeadásából származó jövedelmekre vagy az osztalékfizetésre.
Idén még kell adót fizetniük a fiataloknak is, mert a kedvezmény csak 2022-től lép majd hatályba. A megjelent részletek alapján nem teljes adómentességről beszélünk. A 25 évnél fiatalabb személyek egy meghatározott összegig kapnak adóalap-kedvezményt. A kedvezmény csak bruttó havi átlagbérig terjedhet (a KSH által kiadott, az előző év júliusi átlagbért kell figyelembe venni). A ténylegesen hatályba lépő, jövő évre vonatkozó számokat tehát még nem ismerjük, hiszen azok az idei júliusi átlagbértől függnek majd. Ha már most érvényes lenne ez a kedvezmény, akkor a 2020-as júliusi átlagbér alapján 401.847 forintig terjedne az adómentesség. Ha az adott fiatal nem a teljes évet tölti munkában, vagy még év vége előtt betölti a 25. évét, akkor ezt az adóalap-kedvezményt a jogosultsági hónapok alapján kell figyelembe venni.
Az átlag fölött kereső fiatalok is kapnak adókedvezményt, amit az éves jövedelmükből az átlagbér mértékéig érvényesíthetnek. Például egy jól kereső fiatal fizetése bruttó 450 ezer forint. Az illető szeptemberben tölti be a 25. évét. A teljes éves szja-alapja 5 millió 400 ezer forint, amiből azonban le kell vonnunk a január-szeptember közötti időszakra vonatkozó kedvezményt, azaz 9-szer 401.847 forintot. Így összesen 1.783.377 forint után kellene ebben az évben jövedelemadót fizetnie.
A számítás során az éves összevont jövedelmeket kell figyelembe venni. Ez akkor lehet fontos, ha valakinek nem egyformán érkezik a jövedelme az egyes hónapok során.
Ha a fiatal bruttó bére nem éri el az átlagbért és nem is tölti be a 25 évet a naptári év során, akkor abban az évben nem fizet személyi jövedelemadót a munkabére után.
A gyermekes fiatalok, ha jogosultak a családi adókedvezményre, azt a fennmaradó összegből érvényesíthetik. A levonás sorrendjében a fiatalok kedvezménye megelőzi a családi adókedvezményt.
Forrás: 2021. évi XXXIV. tv.
Nagy Csaba
Minden jog fenntartva!
Ha a cikkből idézni szeretne, vagy az adatait fel kívánja használni, kérjük, linkkel jelölje meg a forrást.
Ha az egész cikket közölni szeretné, kérjük, forduljon szerkesztőségünkhöz.